Címke: hinduizmus

Das Törvény

Fehér sráccal nepáli faluban

-Külön szobát akartok, vagy együtt aludni?
-Együtt szeretnénk aludni.
-Akkor házasok vagytok. Egy éve. Ha annál hosszabb időt mondunk, meg kell magyarázni miért nincs gyerek. Ha nem vagytok házasok nem aludhattok egy szobában.
-Okés, legyen így.

Fehér sráccal a környéken

“Kérdezték a család nevét ahol lakom. Direkt nem mondtam a másodikat (a foglalkozásra utal). Rákérdeztek direkt. Kovács a család, az egy alacsony kaszt. Onnantól kezdve velem sem álltak szóba…”

A nepáli család kovács, az én család nevem kovács, a srácé pedig smith (kovács)…

Beszélgetésem az apával

“Igen, a kommunizmus jó. A király korrupt, a kommunizmus igazságos.”

Gondolkodtam… Sarlót kovácsoltak és mindent maguknak termeltek meg…

Párkapcsolatról egy lánnyal

-Hány éves vagy?
-25
-És a barátnőd?
-29
-Az én szüleim nem engednék, hogy együtt legyek fiatalabb fiúval. A te szüleid tudnak rólatok?
-Igen.
-Akkor miért nem házasodtok össze?

Máskor
-Nálunk mások a szabályok, ha fiatalabb sráccal akarsz összejönni, megteheted
-Én nem követem ezt a logikát, a szabályok erősítik a családot

Máskor
“Sok minden számít, a kaszt, és azt akarom, hogy ő is tanult legyen. A pénz annyira nem fontos.”

Párkapcsolatról egy sráccal

“Szerintem én is tetszem neki, de a szülei miatt nem beszél velem. Azért tanulok angolt, mert ügyvédnek akarok tanulni és ahhoz kell. Ha ügyvédként sokat keresek, házasodhatok magasabb kasztú lánnyal.”

Egy apa tanácsa

“Szép pár. Házasodjatok össze. Maradjatok együtt életetek végéig. Egy valaki mellett kell leélni az életed.”

Az apától

“Bráhmin családból származunk, de nem csinálok pudzsákat (szertartás) és nem imádkozom. Látod, a szobában sincs oltár vagy istenszobor. Egyszerű emberek vagyunk. Viszont a gajatri mantrát egy brahmin sem felejti el.”

Majd elmondta a gajatri mantrát.

Keralai fiú

-Rengeteg energiája van, mindenkit végig ölel, reggeltől estig!
-Persze, Istentől kapja

Több hindu

“Minden templomba bemegyek imádkozni. Hiszek Istenben, belőle egy van. Mecset, keresztény templom, hindu templom, mindegy.”

Több Hindu 2.0

“Buddha hindu volt”

“A tibeti mesterek őrültek. A hinduizmus ellen vannak. Pedig a buddhizmus hindu vallás.”

“Az emberek nem tudnak itt egy titkot. A mahábódhi sztúpa egy Siva templom. Nézd meg a Buddha szoborral szemben, ott egy Siva Lingam.”

Mutat a pap három hindu szentélyt

“Az egy Visnu templom, utána Káli és Siva, az utolsó Hanumán”

A Visnu szentélyben egy Buddha szobor volt, fölötte egy Visnu kép.

Hindusztán

“Pakisztán India része!”

Banglades India része!”

Az apa

“Nem vagyok vallásos, de hindu vagyok. Egyszerű emberek vagyunk. Az élet egyszerű, mi bonyolítjuk túl. Mindenkinek meg van a saját életútja, én követem a sajátomat, te is a tiédet. Isten akarta, hogy találkozzunk, de lehet, hogy többet nem beszélünk. Lehet, hogy igen.”

-A természetben akarok lakni, egy tanyán.
-A természet Isten

Ez az ember hindu, nem vallásos…

Isten a buddhizmusban 1. rész

Nem kinyilatkoztatás akar ez itt lenni, hanem saját tapasztalat, saját következtetés és saját vélemény. Úgy általában, mióta az eszemet tudom, foglalkoztatnak a vallások, a különböző kultúrák és társadalmak. Mikor éppen nem vallásosnak élem meg magam, akkor is vallási kérdéseken töprengek, csak akkor erősebb a kritikus oldalam. Ahogy ez kerül egyre inkább összhangba bennem, szűnnek meg a valamilyen irányba való kilengések. Úgy érzem, hogy egyensúlyba kerül a téma megítélése is. Ezt úgy értem, hogy egyre kevésbé vagyok gyűlölködő a számomra elfogadhatatlan vallási viselkedéssel szemben, ugyanakkor egyre kevésbé vagyok fanatikus és elfogult. Egyre inkább találom meg a biztos talajt, de maradok kritikus, vagy dühös, ha kell. Az ugyanis nagy tévedés, mikor vallásokra hivatkozva összemossák a dühöt a gyűlölettel és így azt is elitélendőnek tartják, de ez egy másik téma.

Ebben az értelemben egyre nehezebb valamilyen vallás követőjének definiálnom magam. Ez bizonyos értelemben nem teljesen igaz, mert a vallások bennem buddhista értelmezést kapnak, de ezen keresztül egyre több dologgal tudok azonosulni. Ennek köszönhetően cserébe egyre kritikusabb is tudok lenni a buddhista vallási intézményekkel, vagy pontosabban az intézményesített buddhizmussal. Világszerte egyre kevesebben, de talán Magyarországon még mindig kevés tudása van az embereknek a buddhista vallási rendszerek hibáiról. A buddhistákat a mai napig békés, toleráns, elfogadó, dogmáktól mentes és szabad, választható szabályrendszerű életviteli ösvénynek, filozófiának tekintik az emberek. Valójában ennek pont az ellenkezője igaz, ha a régóta meglévő és berögzült buddhista hagyományokat nézzük.

A vallás magja valóban olyan pozitív, ahogy az emberek gondolják, de ugyan ez a helyzet a kereszténységgel vagy a hinduizmussal is. Ezeket az intézményesített egyházak és a hozzájuk tapadó politika és történelem alapján ítélik meg az emberek, pedig a buddhizmushoz is tapad vér és mocsok jócskán. Nem a buddhizmus ellen akarok beszélni, hanem inkább azért, hogy ne az egyházak és rohadék szentek, guruk, prédikátorok alapján ítéljünk el egy vallást, és azért, hogy ne essünk abba a hibába, hogy minden kritikát elvetünk csak azért, mert azt a hagyomány megköveteli.

Ahogy egyre haladok afelé, amit én a buddhizmus lényegének vagy magjának tekintek, úgy érzem, egyre haladok a kereszténység, a judaizmus, az iszlám, a természeti népek hitvilága, a hinduizmus, tao, zoroasztrizmus, manicheizmus (még sorolhatnám) magja felé is. Igaz, ezekhez a vallásokhoz nagyon keveset értek, a hinduizmust kivéve nem kutattam őket, bár annak sem vagyok kicsit sem szakértője. A kereszténység ismerete, szellemisége a saját kultúrámból fakad, ezért arról talán beszélhetek érdemileg. Szavaimat hitelesítheti az intuitív megérzésen kívül (ami valljuk be, elég megbízhatatlan és szubjektív) a hasonló következtetésekre jutó, nem buddhista barátaim tapasztalata.

Minden vallás mögött sejtek egy őserőt, transzcendenst, ami talán az emberi psziché közös tapasztalata, talán valami más. Hiába próbálják sokan a buddhizmust materializmussal vádolni, vagy racionálisnak és viszonylag tudományosnak vélni, én magam sosem találkoztam közelről olyan buddhista kultúrával, akik így gyakorolnák a vallást, és olyan szent szöveggel sem, ami ezt támasztaná alá. Pontosabban van, amiből kiolvashatjuk ezt, de olyan szöveggyűjtemények között, aminek a nagyrésze tele van vallási hiedelmekkel. Ha egy vallás szent szövegeinek a gyűjteményének húsz százaléka földhözragadtabb a többinél és viszonylag racionális, az nem jelenti azt, hogy a vallás egésze az. Persze tekinthetjük az alakulóban lévő „nyugati” buddhista értelmezést a buddhizmus új fajtájának, amivel nincs semmi gond, de az elmúlt 2500 év buddhizmusa nem ilyen. Nem pszichológia, nem filozófia, nem életút, hanem vallás, a szó szoros értelmében. Ha igaz az, hogy a buddhizmus nem vallás, hanem valami más, akkor ez ugyan úgy igaz a többi vallásra is. Ha Jézus szavait követjük közvetlenül, akkor az is egy sokkal természetesebb élet stratégiává válna, ahogyan jelenleg a buddhizmust megéljük nyugaton, Európában, Magyarországon.

A lényeg, hogy nem gondolom, hogy mentes lenne a buddhizmus bármiféle transzcendens tapasztalatának kinyilatkoztatásától, de sokkal burkoltabban bontakozik ki. Hiába dobálózik a „pop buddhizmus” illúzióval és ürességgel, valójában fogalma sincs az ezt hangoztató embereknek, hogy mit takarhatnak ezek a fogalmak. Újra megerősítem, hogy ezek az én gondolataim, meglehet, hogy nekik van igazuk és én tévedek hatalmasat. Ha ez a helyzet, én lemondok arról, hogy buddhista legyek, és inkább járom a saját utam, bármennyire is kritizálja ezt minden vallás (a buddhizmus szerintem gyakran még erősebben, mint a többi).

Fontosnak tartom hozzá tenni, hogy ahogy egyre inkább erősödik bennem a saját intuíciómban való bizalom, annál inkább boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem az életem, szóval ha a buddhizmus nem egyezik azzal, amit én megélek, nekem akkor is ez jön be jobban, ez segít az életemben, a halálomban, így ennek van értelme rám nézve. Ugyan ezt tudom mondani arra, mikor a tibeti buddhizmust vádolják azzal, hogy nem minden a történelmi Buddhától ered amit követnek, ezért nem buddhizmus. Ahelyett, hogy ezeket megcáfoljam (meg lehet), inkább vállalom, hogy oké, nekem nem baj, ha „Guru Rinpocseista” vagy „mahásziddhista” vagy bármi más vagyok valakinek a szemében. Engem az sem érdekel, ha Buddha a valóságban nem is létezett, akkor azt az embert követem, aki őt kitalálta és a meséjén keresztül adta át azt, amit buddhizmusnak nevezünk. Ha ezt tegnap találta ki egy bolond, akkor én abban hiszek, nem érdekel minek mi a neve, és hogy mennyire régi az a valami. Nem gondolom, hogy a védák igazabbak más írásoknál azért, mert az a régebbi. Valamikor az is új volt.

Folytatása következik. A következőben kifejtem, miért van Isten a buddhizmusban.

Amma asramja

Nagyon kiváncsi és izgatott voltam az asramba érkezést megelőzően. Leginkább az foglalkoztatott, hogy milyen lesz végre egy női vezetővel találkozni. Még sok kérdés volt bennem ezenkívül, és sok remény azzal kapcsolatban, hogy legalább azt az alapszintet hozza majd, hogy nőként erőszakmentesen vezeti a közösséget.

Amma egyedülálló a spirituális világban. Sokan felhoznak női vezetőkre példákat, de azt nem veszik figyelembe, hogy ezek a nők általában egy férfi guru alatt tevékenykednek, vagy úgy van a kezükben valamennyi hatalom, hogy nincsenek a hierarchia legtetején. Női Pápáról  vagy női Dalai Lámáról még nem hallottunk ugyebár. Amma ezért egyedülálló, mert a hindu hagyományban nő eddig nem került ilyen jelentős vezető pozícióba. Mivel több szabály is szól arról, ami diszkriminálja a nőket. Nem mehetnek be bizonyos templomokba, nem végezhetnek el bizonyos szertartásokat, de ez csak pár példa, most nem is megyek bele ennél jobban a felsorolásba.

Az asramba karácsony napján érkeztünk. Kochin repteréről még egy négy órás út várt ránk Amritapuriba. Muszáj volt befizetni egy drágább taxis útra, mert hajnalban érkeztünk meg, semmi nem járt a taxikon kívül és hulla fáradtak voltunk. Elkezdtünk azon agyalni, hogy most aludjunk itt a reptéren várjuk meg a reggelt, és keressük meg a buszállomást vagy induljunk neki rögtön az útnak. Egy fél órás tanakodás, számolgatás után úgy döntöttünk a drágább, de stresszmentesebb verziót választjuk. Ezzel a döntéssel viszont az járt, hogy most nagyon oda kell figyelnünk mire és mennyit költünk. Azért elég nagy különbség van egy kényelmes taxi út és egy tömött indiai olcsóbb buszos út között. Két napos utazás rettentően le tudja szívni az embert, és tényleg nem ajánlom senkinek, hogy fáradtan induljon neki egy nagyobb útnak, mert sokkal inkább éberebbnek kell lennie az út során. Az időeltolodás, a be-ki csekkolással járó stressz, a csomagok hajkurászása, a „meg van-e mindenem?” para, a beszállókapu felkutatása, egy idegen helyre való megérkezés és alkalmazkodás az új körülményekhez rettentően letudja szívni az ember idegrendszerét.

Szóval legalább gyorsan és nyugalomban érkeztünk meg. Elsőre egy olyan szobát kaptunk, ami amúgy az itt tanuló bentlakásos elsőéveseké, csak ők távolt voltak emiatt helyeztek el minket ezen az átmeneti szálláson. Pár napja szóltak, hogy át kéne költöznünk egy másik szobába, mert visszatérnek a tanoncok. Ezen elég sokáig bosszankodtam. Ennek több oka is volt, nem mondták meg nekünk előre, hogy ez csak egy átmeneti szállás, emellett eléggé kimerültem aznap, és pont akkor közölték velünk a költözés tényét, amikor hullafáradtan visszaértünk a szobába, ahol már csak egy nagyot akartam aludni.

A cuccunkat összepakolni is elég nagy energiát igényel mivel több, mint fél évre terveztük az Ázsiai körutazásunkat és emiatt egy rohadt nagy hátitáskával utazunk. Napközben még azon is egész sokat stresszeltem, hogy kevés pénzünk van. Harmincezernyi összegnek megfelelő indiai rúpiába kerül egy hónapig a szállás napi három bőséges kajával együtt, de nekünk így is sokat kell spórolni, például egy narancsot is elfelezünk a barátommal, nem tudunk egy egészet megenni, be kell osztani. Gyalog járkálunk el felfedezni a környéket, és nem engedhetünk meg magunknak olyanokat, hogy befizessünk egy hajókázásra vagy kifizessünk egy riksát. A low budget viszont olyan élethelyzetekbe tud kényszeríteni, olyan élményekkel találkozhatunk, amik szintén életre szólóak és nem biztos, hogy ha kényelmesen lenne pénzünk, akkor tudnánk olyanokat megtapasztalni, mint például egy elhagyatott strandot találni sétálás közben, ahol delfinek úsznak el mellettünk.

Ahogyan elindultam az iroda felé (ahol megkaptuk az új szobánk kulcsait) próbáltam megnyugodni és arra fókuszálni, hogy bárhogy alakul, ha a legrosszabb szobát kapjuk meg, akkor is kihozunk belőle majd valamit. Mint eddig mindent, majd ezt is megoldjuk valahogy. Erre mi történt? Egy olyan szobát kaptunk, amitől a földig zuhant az állam. A 12. emeleten lakunk most, minden nap a tenger zúgását hallhatjuk, és az első sorból nézhetjük a naplementéket. A sasok az ablakunk előtt repkednek el, rálátunk az egész környékre; az Arab tengerre, a pálmafákra és a tengerrel párhuzamosan folyó különleges backwater-ekre. Tényleg egy csoda, hogy itt lehetünk.

a különleges bacwater-ek a napfelkeltében
kilátás a szobánk ablakából
naplemente az Arab tengeren

A második vagy harmadik napon találkozhattunk Ammával. A dharsan egy bevett hindu szokás. Azt jelenti, amikor láthatsz egy szentet, közel kerülhetsz hozzá. Ezt a szokást a férfi guruk általában úgy vezetik le, hogy ülnek a trónon és a hívők, ahogy haladnak el a lábuk alatt rájuk pillanthatnak több órás várakozás után. Néha a guruk megérintik immel-ámmal az előttük elhaladó feje tetejét. Ammánál máshogy megy. Ő megölel egyenként mindenkit. Ezért hívják úgy, hogy Amma the hugging saint (Amma, az ölelő szent). Egész nap ott ül, kétszer tart szünetet és mindenkit egyesével megölel és megáld. Ez azért is nagy reform Amma részéről, mert a tekintélyelvű, túlmisztifikált guru-tanítvány viszonyt újraértelmezi, illetve azt a társadalmi szabályt is feloldja, ami nem engedi, hogy férfiak nőkhöz érjenek (a nő tisztátalannak van bélyegezve). Amma női tanítóként űdítő színfolt a férfiak uralta intézményben.

Amma a dharsan alatt engem hosszú másodpercekig tartott a karjában és a végén egy imát mormolt a saját nyelvén a fülembe. Olyan volt az ölelésében lenni, mintha az anyaföld ölelt volna magához. Ammának a neve egyszerűen azt jelenti, hogy anya. Ahogy majdnem én voltam soron, egyre jobban izgultam. Minél közelebb kerültem hozzá érezhetően megváltozott az energia. Ez nagyban annak a rítusnak köszönhető, amin az ölelés előtt keresztül megy az ember. Több órás várakozás, a szentnek nevezett ember egyre közelebb kerül, fokozódik a feszültség. Viszont én teljesen máshogy éreztem magam a közelében, mint egy férfi guru közelében. Nem féltem és bizalommal omlottam a karjaiba.

Ami nekem kifejezetten szimpatikus, az az, hogy Amma beleáll a nőügyekbe. Többször felszólalt nőkérdésekben. Hangsúlyozza, hogy a nők a történelem során fizikai, érzelmi és intellektuális elnyomásnak és üldözésnek voltak kitéve a férfiak által. Kijelenteni, hogy a férfiak a mai napig nem hajlandóak a nőknek megadni azt a szabadságot, ami alapvetően járna nekik. (Amma, 2008: 15). Arról is sokat beszél, hogy a vallási vezetőknek hatalmas felelőssége van abban, hogy aktuális társadalmi problémákról beszéljenek. Nekem azért is nagy élmény Amma, mert jelentős reformok bevezetésével próbálkozik. Attól függetlenük, hogy én személyesen abolicionista párti vagyok, vagyis azt szorgalmazom, hogy a vallási intézményrendszereket meg kéne szüntetni, és az alapoktól újragondolni az androcentrikus (férfiak által kinyilatkoztatott) vallási tanításokat, még így is egy pozitív jelenségnek gondolom azt, amit Amma csinál, még ha nem is értek egyet minden kijelentésével. A következők egy részével viszont tökre azonosulni tudok:

„Olyan időket élünk, amiben az elavult vallási és társadalmi rendszereket meg kell változtatni. Nem csak arról van szó, hogy sok vallási szokás és szabályzat mára már teljesen idejétmúlt, hanem arról is, hogy korlátozzák a mai nő fejlődését. A vallási hagyományok jelentősek. Nem kell mindet teljesen elvetni. Ennek ellenére a vallási vezetőknek teljes erőfeszítéssel azon kéne munkálkodniuk, hogy a követőiket visszavezessék a spiritualitás valódi lényegéhez és ennek a fényében ítéljék el a nők elleni diszkrimináció minden típusát. A vallási vezetőknek nyíltan beszélnie kellene a nők elleni erőszak és elnyomás összes formájáról.” (részlet Amma 2002-ben Svájcban elmondott beszédéből.)

Hivatkozások:

The Awakening of Universal Motherhood: An Address given by Amma on the occasion of the Global Peace Initiative of Women Religious and Spiritual Leaders, at Palais des Nations, Geneva, on October 7th, 2002.

The Infinite Potential of Women: An Address by Her Holiness Sri Mata Amritanandamayi Devi. Delivered at the 2008 Summit of the Global Peace Initiative of Women. Jaipur, Rajasthan, India. 2008.

Halottégetők

Ebben a bejegyzésben három különböző halottégetős tapasztalatomat öntöm írásos formába. Ezek az indiai Váránaszi, a szikkimi Tashiding és a nepáli Pashupatinath térség halottégetői.

Pashuptinath, meditáló és kedves, de a képen nem látszó arcú bácsi.

Ahogy azt az előző posztban is írtam, kissé kényelmetlenül állok az ilyenfajta turizmus előtt. Pontosabban a halál turisztikai kihasználása előtt. Sokszor találkozok mindenféle, a kultúránktól minél idegenebb és távolabbi dolgokba megtérő emberekkel, akik szívesen hangoztatják a nyugat silányságát a kelet nagyszerűségéhez képest. Ezt egyébként meg is értem, miután egymás után kell csalódni a kereszténységben, a szocializmusban, majd a szabadságot újra ígérő kapitalizmusban, de a távoli dolgok annyival nem különbek, mint sokan gondolják. Ezek az emberek megvannak róla győződve, hogy a nyugat mindenhogy el akarja rejteni előlünk a halált, ezért ezeknek az embereknek a számára ez a téma iszonyatosan menő lesz, alternatív érdeklődési körnek fog számítani, ami különleges énképet ad. A másik csoport, akik valóban egyáltalán nem hajlandóak foglalkozni a témával. Ők tényleg úgy tesznek mintha halál az nem is létezne. Tabunak és kényelmetlennek érzik a témát. Persze ez megint a szubjektív tapasztalatom az emberekről. Szóval mindkét szempont miatt nagyon jó kis téma minden, ami halállal kapcsolatos, mert a reakcióink egyike sem természetes, legalább is az általam elképzelt ideális normához viszonyítva nem az, ezért ha többet társalgunk róla, előbb utóbb eltűnik a köré szövődő mágikus köd.

Csillezés a halál városában, Váránasziban

Nem gondolom, hogy ma már olyan távoli lenne a halál a “nyugati” emberek életében, mivel sok könyv és művészeti alkotás foglalkozik régóta a témával. Oké, nem lehet égő holttesteket naponta látni Budapest vagy Debrecen utcáin. Falun még csak-csak, a cigányság kultúrája a mai napig szépen őrzi a halál kultuszát egyes helyeken. Magam a halált túlromantizáló és a témát menőnek tartók oldalához tartozom, de próbálok leszokni róla. Ezen a csoporton azt látom, hogy a saját kultúrájukból kiábrándulva vesznek fel új vallást. Keresztény vagy valamilyen politikai ideológiai fanatizmusból, vagy akár szélsőséges nihilizmusból buddhista, valamilyen hindu vallás, vagy bármilyen űrszekta megrögzött követői lesznek. Bármi, csak legyen messze a keresztény európától.

Szóval nem akarván ilyennek lenni, megbarátkoztam inkább úgy a halál tényével, hogy közben tudjam, ilyenkor mindenkinek tőlem teljesen függetlenül rohadtul magánügye mit kezd ezzel a jelenséggel. Sír, nevet, leszarja, földbe temet, eléget, megeteti állatokkal stb. És ez a fontos lépés, hogy attól még hogy nagy buddhistaként foglalkozunk a halállal ne felejtsük el, hogy ez sok embernek magánügy. És kiállok a korábbi állításom mellett, hogy bunkóság hívatlanul odamenni más temetésére. Nem azért, mert iszonyatosan tabu téma, hanem mert random születésnapi zsúrokra sem megyek be, bármennyire király is, mikor valaki abban a budapesti repülős mekiben tartja és bármit lehet kérni a menüről.

Az utazást illetően az az érdekes, hogy a felsorolt három hely mindegyikén teljesen véletlenül találtam meg az égetőhelyeket, botlottam bele mégis a halottasdiba. Váránasziban van egy fő halottégető hely, ezt ismeri mindenki, ide jönnek az emberek nézegetni ahogy a tűz emészti, a valaha hozzám és hozzád hasonlóan mindenféle gondokkal és életenergiával teli, mozgó, mára már hamuvá vált tetemet. Ilyen romantikusan csillog a messziről jött turisták szeme, miközben nem érdekli őket ki búcsúzik kitől és hogy zavar-e bárkit is a jelenléte. Ő most a saját elképzelésének akar eleget tenni, halottat akar nézni. Olvasta a tibeti halottaskönyvet, meditál a haragos istenségeken vagy csak szimpatikus neki, hogy a szádhuk, vagyis lemondott vándor aszkéta emberek füvet szívnak és jött megnézni milyen kúl dolgot csinálnak még itten. Lehet nézni már csónakból, odavisz téged idegenvezető, van direkt ide néző hotelszoba, szóval sikerült valóban halottá tenni és múzeumot csinálni egy kultúra teljesen hétköznapi szokásából. El tudom képzelni, hogy az apám temetését hotelszobákból, esetleg üvegfalon keresztül csodálják a mindenhonnan érkező fényképezkedő és minden apróságot megkérdező ámuló spirituális emberek.

Valahol a fő halottégető és a szállásunk között

FIGYELEM, a mostani sorok pár embernek kissé undorítóak lehetnek.

Szóval inkább elindultunk egy este a fő égetőhely helyett a másik irányba, hazafelé a parton. Itt egyszercsak mégis gyerekesen lelkes lettem, mert láttunk úszni valamit a vízen. Egyszer már csalódtam itt pár napja, mert sokáig néztünk, ahogy csontokról rágcsálja egy tépázott zombikutya a húst, de a barátnőm szerint az egy állattetem volt, én meg csak az izgalom miatt ragaszkodtam hozzá, hogy nem, mert az egy ember lábszárcsontja, ezt tutinak akartam vélni. Szóval ez így nem volt kielégítően izgalmas sztori, ezért nagyon kíváncsi lettem, mi az az emberi törzs szerű valami a vízen. Ahogy közelebb mentünk megcsapta az orrunkat valami iszonyatosan erős, addig általam sosem érzett szag. Az is fura volt, hogy tele volt a placc kutyákkal, volt vagy egy tucat. Közeledtünk a parthoz, hogy jobban szemügyre vegyünk a gangesz vízén hömpölygó hullának látszó tárgyat, mikor észrevettünk, hogy amit keresünk sokkal közelebb van, ott a partra sodorva az orrunk előtt. Egy még sötétben is eltéveszthetetlen, minden részét a holdfényben tökéletesen kivehető emberi, felpüffedt, hamisíthatatlan vizihulla. Jól felvolt püffedve, még azt is láttam, hogy férfi volt valaha, addigra fehér volt, büdös is volt, és szerintem a kutyák lerágták az arcát, mivel a szemgödrei üresek voltak, de kevéske haja mintha lett volna. Szóval sikerült a helynek mégis beavatnia egy exkluzív látványba.

VÉGE a kissé undorító résznek, ennyi volt.

Reagáltunk úgy, ahogy, aztán tovább mentünk. Itt aztán egy, a híres-neves halottégetőtől messzebb lévő és jóval kisebb halottégetőre bukkantunk. Ennek a hangulata nem annyira tükrözte a múzeummá vált nagy égető hangulatát. Kicsi volt és családias. Itt úgy döntöttünk mégis megállunk kicsit és néztük az égő testeket. A vizí hulla után ennek egészen kellemes tábortüzes hangulata volt. Mégis betalált minket india szellemisége, és pár perc után olcsó hotelekkel akartak elcsábítani a már meglévő vendégházunkból, ezért hazamentünk és megvitattuk miért is úszkál annyi égetetlen tetem a gangeszen. Szóval érdekes hely ez annak, aki el akar menni egy ilyen, “milyen is a halál közelről” múzeumba, de nekem rossz érzésem van ezzel kapcsolatban, inkább elgondolkozom azon, hogy bennem miért ilyen fontos az egész halál téma, és ha ez helyre kerül, már egyáltalán nem lesz idegen és ezután már nem is annyira vonzó. Akinek ez izgalmas, az ugyanannyira el van idegenedve a haláltudattól, mint az, akinek tabu. A hinduknak mindenesetre sok ezer éves hagyományok máig tartó legszentebb helye ez a város, és sokan ha tehetik, ide jönnek haláluk előtt, hogy itt távozzanak, ami viszont cserébe nagyon széppé és meghatóvá teszi a helyet. Van magyar ismerősöm, aki kérésre ki szokott hozni hamvakat, hogy a vízbe szórja. Én inkább most a kevésbé tárgyalt, számomra nem szimpatikus turista oldalát ragadtam meg, a hely megható oldaláról sok helyen lehet infókat szerezni. Nem véletlenül a halállal és pusztulással is kapcsolatos isten, Siva városa ez. Sokat lehetne írni mi köze van még neki ezen keresztül a jógához, de most ugorjunk tovább.

A Szikkimben található Tashiding halottégetője a totális ellentétje az iszonyú sokszínű és egyszerre mindent magába foglaló Váránaszi halottégetőjének. Először csak hallottam róla egy embertől, hogy jó kis hely. Aztán még egy embertől, hogy közel van, láttuk-e, ki ne hagyjuk. Aztán mikor valaki meg is mutatta, kiderült, hogy napi szinten jártunk oda azt megelőzően. Az egész környék legnyugodtabb és legcsöntesebb kis paradicsoma volt. Nekem volt egy sejtésem, hogy talán erről beszéltek mint égetőhely, de addig nem voltam biztos benne, amíg ki nem derült, hogy tényleg konkrétan ide jártunk ki meditálgatni, beszélgetni, telefonhálózatot keresni, és ha találtunk, kicsit netezni. Amellett, hogy a világ legnyugisabb helye, ijesztően más volt a hangulat, mint pár méterrel odébb. Mintha egyszer csak lenne a hegy oldalán (aminek tetején a híres és szent Tashiding Kolostor áll, nagy mesterek és Buddha eredeti ereklyéit is tartalmazó sztúpákkal tarkított udvaron) egy dimenziókapú. Egy kis ösvény vezet le a hegy oldalán kicsit beljebb az erdőbe. Egyre több fa vesz körül és egyre szaporodik a közéjük feszített színes imazászlók száma.

Ez a kis ösvény vezetett le az égetőhöz

Szent kövek mindenhol, amit úgy lehet felsimerni, hogy furamód türemkednek elő a földből és a helyiek fehér sálakat aggatnak rá és mantrákat festegetnek, faragnak rájuk. Az ilyesmivel egyébként tele van Szikkim, ahogy a kifaragott kőhalmok is minden sarkon megtalálhatóak. Itt viszont egy nagyon fura szikla emelkedett ki a földből beljebb az erdőben. A tetjén egy kristályszerű képződmény volt és kicsit el is volt kerítve. Lassan elkezdtek ritkulni a fák és volt néhány építmény a rituálé lebonyolítására. Egy nagy lapos kőre Amithába, a végtelen fény buddhája faragva (sok ilyen kőröl tartják, hogy magától jelent meg rajta az adott ábrázolás), a kő hátoldalán ennek a buddha alaknak a mantrájával. Egy magasabb helyen pedig a tantrikus buddhizmust tibetben meghonosító, második buddhaként ismert Guru Rinpocse faragványa látható. Később megtudtam, hogy pont azon a helyen ült a hetedik századi mester. Ezért a faragvány. Az egész hely kisebb, nagyobb sziklákkal volt tele és néhol valóban hamvak nyomait lehetett felfedezni, de ezek a tüzek mintha körbe égtek volna. Eszembe jutott, hogy láttam egyszer egy tibeti halottégetésről felvételt, ahol egy szent embert ülő pozícióban égettek el, gondoltam itt is ez történhetett vagy történik általában. Volt még egy fehér sállal elkerített rész, aminek a közepén egy mala, vagyis buddhista olvasó füzér hevert érintetlenül. Erről csak annyit tudtam meg, hogy nem szabad hozzáérni semmi ilyesmihez, mert lehet, hogy az égetés után valaki után hátramaradt tárgy, ami ereklyének számít és valami általam nem ismert szabály vonatkozik ezekre. Szóval nem nyúlka-piszka.

Egy kicsit nagyobbacska faragott kő

Lefelé a titokzatos kis ösvényen

Sehol máshol nem láttam majmokat a környéken, de ezen a helyen néha átugráltak a fákon és mintha más fajta madárfajok is lettek volna, mint pár méterrel odébb, de egy könyvben olvastam, hogy ez nem ritka Szikkimbe, nagyon változatos a természet. Itt azért rádobott a mágikus hangulatra. Minden tele volt imazászlókkal és soha nem járt erre senki. Olyan volt ide kijönni, mintha az ember bármikor tudatosan belemenekülhetne az álmaiba, mert tudja, hogy ott semmilyen valóságos személy nem érheti utól. Estefelé viszont azt éreztem, hogy semmi keresni valóm nincs itt, és autómatikusan kerültem a helyet sötétedés után. Simán csak úgy, mintha egy idegen ember birtokára jutnék vidéken, ahol senki nem szól rám, mégis inkább megkerülöm, mert nem az enyém. A tíz éve Szikkimben élő és ide beházasodó német férfi, aki később körbe vezetett és elmagyarázta milyen csodák vannak még itt rejtve, ő sem akart sötétedés után ide jönni, mintha lett volna benne egy kis bölcsesség és tisztelet, de nem félelem alapú vagy ilyesmi. Egyszerűen nem mennek az emberek ilyen helyekre. Kivételt képeznek azok a buddhista gyakorlók, akik egy bizonyos tipusú meditációt szándékosan ilyen helyeken végeznek. Messziről hallottam csak a kis dobolást, csengetést és a gyönyörű dallamos kántálást, ami erről a gyakorlatról árulkodott. A Tashidingi halottégető turizmusmentes, az ember először azt sem tudja, hogy egyáltalán mi ez a hely, nyugodt és iszonyúan két világ közötti hangulata van, simán lehetne egy Hayao Miyazaki film helyszíne. Én voltam a japán kislány aki valami titokzatos szellemvilágba csöppen és összebarátkozik fura természeti erő entitásokkal.

Pashipatinath az eldugott oldalról megközelítve

A Pasupatinath halottégető helyre félig véletlenül bukkantunk rá. Gyalog jöttünk ide, mert megakartam nézni az itteni Siva templomot. Sétáltunk a gyalogosan alig használt utcákon, mire egyszer csak észrevettünk egy folyópartot amit gyönyörű nagy sziklák és növényzet vett körül, olyan fénysugarakkal, mintha éppen a jó Isten akarna magához emelni minket az égbe. Aztán lassan egy kiépített részt, ami nagyon hasonló volt a Váránaszi partjain kiépített ún. ghat-jaira, vagyis kövekből kiépített lépcsőkre, amik a vízbe vezetnek. Nagyon kedves kis vallásos építmények és emberek voltak itt, de olyan kevesen, hogy inkább egy falu szent helyére hasnolított, mint egy fővárosi túrista látványosságra. Azt hittem még messze van a nagy Siva templom a halottégetőivel meg az egész komplexummal együtt. Inkább el is töltöttünk egy kis időt, és találtam egy Tilopa és Naropa barlangtemplomot. Ennek sok szempontból kimondhatatlanul örültem. Ők X-XI. századi nagy buddhista jógik, de aminek úgy örültem az az, hogy egy hindu, ráadásul saiva (Sivát előtérbe helyező hindu vallások gyűjtőfogalma) szent helyen van a templom. A saivizmus és buddhizmus egysége pedig egész életemben a legfontosabb téma volt számomra, konkrétan gyerekkorom óta, szakdogát is írtam belöle, szentelek is neki majd egy írást millió örömmel. Szóval meg beszéltem az itteni fekete ruhás, valószínű aghori aszkétával (előző posztban említettem őket), hogy miért is van itt ez a barlang, mondta hogy maradjunk, meditálgassunk és békén is hagyott minket. Szerinte innen származnak a jógik, bár el tudom képzelni, hogy a himalájai régióban van pár száz hely, ahonnan ők származnak.

Hangulatos, nemde?

A kis barlangtemplomoban buddhista oltárkellékek mellett Siva szimbólumai is ott voltak

A lényeg, hogy kis idő után tovább mentünk a folyó parton és mit ad Isten, egy kis családi halottégetést. Aztán felbukkantak körülötte a turisták és a folyó kanyarból láttuk, hogy bizony ez a pashupatináth egy hátsó, eldugottabb helye. Mondta aztán a fekete ruhás ember, hogy ha innen megyünk fel, ki is kerüljük a fő bejáratokat és nem kell belépőt fizetnünk. Szóval egy hátsó kis bejáraton sikerült eljutni gyalog a híres nevezetességhez. Egyre több turista, egyre több majom, egyre több pózoló jógi, akiket imádnak a turisták, amivel a jógik jó pénzt keresnek. Hogy valóban jógik-e, vagy beöltöznek az meg az ő dolguk, én nem tudom. És persze egyre több nyilvános halottégetés. Kicsit a hangulat olyan volt, mint a Varanaszi és Tashidingi égetők keveréke. Érződött a hely eredeti hangulata, ami keveredett a turizmusnak és vadkapitalizmusnak pénzért eladott, kiárusított kulturával. A helyieken, akik ide jöttek végső búcsút venni a szeretteiktől, azért látszott, hogy mélyen tisztelik a helyet és az ő jelenlétük biztosította számomra, hogy nem lehet tőlük csak úgy elvenni és megvásárolni a kultúrát, mert még az ilyen belépős templomnézős hangulat közepette is őszintén végezték a szertartást.

vagányság a falakon keveredik a jó öreg Siva lingamokkal (fallikus cucc)

Egy másik fekete ruhás vallási bácsi

azokon a kiugró épitményeken égetik a testeket

Nehéz bármiféle következtetést levonni, mert bár nem vagyok híve annak, hogy az emberek tömege elrontsa egy kultúra szokásait a turizmussal, de mégis szívből tudom ajánlani ezeknek a helyeknek a meglátogatását. Csak szerintem érdemesebb lazábbra venni a témát, nem direktbe csak ezért idejönni és tiszteletben tartani mindent. Mindenki máshogy gondolja, de én az idegenvezetőket, meg a mindenféle eköré épült üzletet kerülném és kerülöm is. Sétálgassunk, aztán csak elénk mos a Gangesz Anya egy hullát, ha nagyon vágyunk valami izgalmasra. Egy magyar, ázsiát szanaszét utazó barátom mesélte, hogy a Tashiding kolostornál való halottégető helyhez vezető ösvénynél volt még a régebbi időkben egy tábla, miszerint ide még Szikkim királya sem léphet be. Csak a lámák és jógik mehettek oda. Ma már oda mehet bárki, de én ezzel a tisztelettel ajánlom megközelíteni ezeket a helyeket.

Az első bejegyzés

Éppen a barátnőmmel töltöm az időmet egy hosszú utazásban, zarándoklatban. Éppen az utazásunk harmadik-negyedik hónapjában tartunk, ezért mi másról is szólhatna blogom első bejegyzése, mint az eddigi tapasztalatok általam való feldolgozásáról.

Gurpa hegyről, egy órányira bodhgájától

Az első hónapot Bodhgáján töltöttük egy, már ismerős tibeti kolostor vendégházában. Egyedüli „nyugati” utazók voltunk itt, mivel az Istennek hála, szeptemberben nincs szezon, semmi híres ünnep, semmi tömeg. Leszámítva az utolsó hetet, mikor hindu zarándokok ezrei jöttek Dél-Indiából egy számomra ismeretlen púdzsa (szertartás) lebonyolítására. A semmiből jelentek meg, és nem lehetett elférni tőlük. Egy helyi hindu ismerőstől tudtam meg, hogy a halottaikról emlékeznek meg. Ezek az ember a legvallásosabb, legtisztábban élő hinduk voltak. Úgy képzeljétek el a szerelésüket, mint a magyarországon is jelenlévő krisnásokét. Pontosabban fogalmazva vaisnavák, de ez lényegtelen, mindenki krisnásként utal rájuk. Tudni illik, a hinduizmus csupán annyira nevezhető egységes vallásnak, mint az ábrahámi vallások, vagyis a júdaizmus, kereszténység és iszlám hármassága. Sőt, talán nagyobb eltéréseket találunk, ha boncolgatjuk a hinduizmus rétegeit. Na és még azon belül is tovább hasogathatjuk azt a bizonyos szőrt. Szóval vaisnavák.

csak egy majom

Inkább megragadom ezeknek a Dél-Indiából érkező zarándokoknak az általam bájosnak keresztelt viselkedését. Ez a viselkedés teljesen megegyezik egyébként, a Bodhgáján szintén sok Sri-Lankai buddhista zarándokok ártatlan viselkedésével. Megszokván az otthoni nyugalmat, nehezen birkóznak meg a kis, leginkább tattooin-ra hasonlító Bodhgájai árus bódékkal tarkított, poros utcákon lévő, totálisan kontrollálatlan sürgés-forgással. Minden riksa és hattagú családot szállító motor kénytelenül kerülgeti az út közepén lamentáló teheneket. A zarándokok csoportokba verődve, gondolom falvanként felosztva követik a hindu papot vagy buddhista szerzetest, akik már ismerik a dörgést. Egymás ruhájába kapaszkodva vágják keresztül magukat az akadályokon, rémült, de teljes hódolatot és tiszteletet kifejező arcukkal és a cél érdekében simán odébb lökdösnek téged, engem, utat fúrva maguknak  addig, ahol a csoport vége tart. A pap/szerzetes közben a kezében egy zászlót feltartva ordibálja az utasításokat. Nem megy annyira a hindi, de ilyeneket képzelek bele: „ez előtt a kő előtt kell meghajolni!” meg „ide kell rakni a virágfelajánlást!”, vagy „itt leülünk és mindenki vegye elő a szertartás kellékeit”. Ezután elállva minden utat (ez a hindukra inkább jellemző, mert buddhista gyakorlat a szent helyek óramutatásával megegyező irányba való megkerülése, amire mindig ki is alakítanak a helyeknél utakat körbe. Ezeket állják, pontosabban ülik el a hindi útonáll…ülők) előveszik a kis előkészített kellékeket, rizst, édességet, virágot, ilyen növényt, olyan növényt stb. és a pap hangosan elkezdi ordibálni a mantráit, amit figyelmesen követve próbálnak utána mondani. Este újra egymásba kapaszkodnak, mint a kismajom az anyukájába és a pap vezetésével elvonulnak a távoli semmibe. Másnapra megsokszorozódnak.

Japánok által felhúzott Budhha

Emellett egyébként folyamatosan jelen vannak a buddhizmus minden irányzatának képviselői. Mi tibeti kolostorba laktunk, mellettünk japán kolostor, szembe szikkimi és bhutáni, odébb thai, kínai, még tibeti, még thai, taiwani, burmai, mongol, meg minden, ahol csak buddhizmus van. Kivéve Dobogókő. Az egész hely központja egy hatalmas, nagyon gyönyörű, és rohadtul ősi hangulatot sugárzó sztúpa, vagyis buddhista szent építmény található, ahol mindenki végzi a dolgát, meditál, leborulásokat csinál, körbe mászkálja stb. Elég nagy kert van hozzá, vannak mókusok, és még kaját meg teát is felszolgálnak, ha türelmesen, egy helyben sokat elvan a jámbor zarándok. És miért van itt ez az egész? Hát itt világosodott meg Buddha. Ott a fa, ami alatt ezt megtette. Pontosabban a fának egy csemetéjét Sri-Lankára vitték valamikor és annak a csemetéjét visszahozták, ugyanis a muszlimok Indiába való érkezésével, a tizedik századtól a buddhizmus jórészt elhagyta Indiát, hogy más keleti országokban virágozzék tovább, a hátrahagyott szent helyeik pedig hanyatlásnak indultak. Sok mára már hinduvá vált templomot tartanak eredetileg buddhistának, amin megy a vita, lévén emberek vannak itt is. Meg tehenek és majmok. Ilyen például a híres Dzsagannáth templom Puri városában. Ezeket a szent helyeket azóta újra felfedezték és renoválták a szent földre visszaérkező buddhisták. Hol thaiok, hol tibetiek vagy egyéb visszaérkező, vagy akár menekült buddhista csoportok. A szent iratok nagy része is az eredeti szanszkritról fordított kínai és tibeti kánonon keresztül kereshetők vissza, kivéve a dél-kelet ázsiai buddhisták páli nyelvű kánonja, amit sikerült megőrizniük az állítólagos eredeti formájukba. Ha valaki nagyon tudományoskodó, utána járhat, hogy egyesek szerint vannak csak kínai nyelven meglévő szövegek, aminek szanszkrit eredetije régebbi a páli kánonnál, pedig a dél-keleti théraváda buddhisták jórészt magukat tartják eredetinek. Ők amolyan buddhista ortodoxok. Nekik vannak nagyon jópofa tetkóik, sak-yant néven érdemes rágúglizni.

szoba a karma templomnál

Ami a szállásunkat illeti, minden odautazónak ajánlom, egyszerüen Karma Temple a neve, de én Karma Mandirt szoktam mondani a riksásnak, hogy lássa, legalább a templom szót tudom hindiül. Sőt a tibetieknek Karma Gompát mondok, és akkor totális a bevágódás. Viszont, ha valaki tervezné az idejövetelt, mindenképp tisztázza, hogy nem a Karmapa Temple az, mert van olyan is nem messze. Persze az is biztosan nagyon jó, én nem ismerem. Ha valaki oda akar menni ahol voltam, akkor ötször mondja el, hogy KarMA Mandir, Temple, Gompa vagy Church. Na jó, a legutolsót ne. Ráadásul épül egy új vendégházuk is, nagyon király lesz és mióta legutóbb voltam, már a wifi is gyakori, ami egészen sokáig működik, mert áramelmaradás esetén beizzítják a generátort. Legalább is én minden áramkimaradás után lépteket, beszédet majd motordörmögést hallottam, mire visszatért a fény és a szent kapcsolat a szobámba. Ezért gondolom, hogy van valami pótgenerátor.

belül a vendégház udvara

A higéniára egyébként Bodhgáján érdemes fokozottan figyelni, az ilyen szent helyeken ott a jó kis ellenerő is, aztán egész komoly betegségeket össze lehet szedni, had tisztuljon az a mocskos karmánk. Viccesen fejezem ki magam, de tényleg valami karmikus tisztulásnak vélem, viszont ennek ellenére jó odafigyelni. Háromszor jártam ott és mindig elkapok valami gorombaságot. A legdurvább a nem tudom honnan jövő tüdőgyulladás elég magas lázzal keverve. Persze a kolostorban nagyon jófejek és segítenek úgyis, de ha valaki nem hetekre vagy hónapokra megy, akkor el tud venni pár napot az utazásból, ami kellemetlen lehet.

valamit csinálok

A fosástól senki ne féljen, mert az előbb-utóbb garantált. Mondjuk nekem a kapszaicin (ettől csíp a paprika) függőségem még rátesz egy lapáttal. Ne feledjétek végül, hogy buddhista szempontból hiper-szuper jó karmát össze lehet szedni a zarándoklással, és ez a hely az egyik alap buddhista cucc. Aki  megteheti, ne habozzon ide jönni! A képek közül azért nincs a híres sztúpáról, mert ott pár éve nem lehet fotózni egy robbantás miatt.

 

végül pedig így nézünk ki néha