Szerintem Nepálról két dolog jut az emberek eszébe, attól függően, hogy milyen fajta emberekről van szó. Túrázás, hegymászás, természet meg ilyesmi, vagy spirituális turizmus, zarádoklat, lelki béke. Általában ha ezekért megy az ember, akkor ez az ország jó esetben ki is elégítí a vágyát. Minden más dolog, ami ide kötődik, az valamilyen kapcsolatban van-e két elképzeléssel (Pl. a nepáli hasis a második embertípus táborának nepálról való asszociációja).

Kathmanduban szerencsémre indiával ellentétben egészen sok helyen lehet kapni az igényeimnek megfelelő kávét, míg indiához hasonlóan, minden sarkon lehet találni kajáldákat, piacokat, boltokat, ahol a helyiek elégítik ki mindennapi szükségleteiket. Indiával ellentétben viszont, ha elkóborolva találok egy hindu templomot, oda gyakran nem lehet bemenni, mivel az csak a hindu vallásúaknak van. Egyébként igazat adok nekik.

Aki volt már Kathmanduban és környékén, biztosan elég könnyen beleszeretett. Mindenféle kapitalista globális szir-szart meg lehet találni, amitől kényelmes az élet, de nem kell messzire menni, ha kicsit kiugranánk a komfortzónánkból. Aki kicsit fél indiától, mert az talán könnyebben csapja ki a biztosítékot, annak jó előszoba lehet.

Viszont van pár dolog, ami azért macerásabb itt, mint indiában. Ilyen például a buszozás. Sehol nem találkoztam olyan szar utakkal, mint nepálban. Nem is az, hogy szar, de inkább olyan, mintha egy földutat még pluszba geciségből össze-vissza ástak volna, mintha direkt lennének gödrök és dombocskák egymás után. Ha az utakat nem csinálják meg sehogy, az jobb mint egy út nepálban.

Ilyen utakon zötykölődtünk el erre-arra. A nepáli tájak viszont kárpótolnak, meg a szép emberek is, ha valakinek ez a zsánere. Szerintem gyönyörek a nepáli férfiak és nők. Illene többet írni Kathmanduról és Pokaráról, de arról biztosan rengeteg élménybeszámoló van már szerte a magyar neten. Esetleg máskor kiírom magamból a sajátomét. Gyönyörű kolostorok, dzsungel ösvények, hegyek, kajakozási lehetőség, sztúpák, hindu szentélyek, kirándoló spotok, van minden, ami a fittnesz és ezó európait ide vonzza. Ezekhez e két városon kívül nem is kell máshova menni, szállásból meg találunk könnyedén bármilyet.

A mi kis buszutunk, amit kiemelnék, egy kis faluba kanyarodott. Egy régebbi utazásom alkalmával ismertem meg egy srácot, aki éppen a két éves itt létének a végét töltötte, mielőtt visszautazik Oregoni otthonába (azt hiszem oregon, de az biztos, hogy észak-nyugat USA). Irigyeltem, hogy beszéli a nepálit. A falu, ahol ideiglenesen élt, nélkülözött minden luxust, amit egy egyesült államokbeli, vagy akár két magyar középosztálybeli megszokott. Ez inkább vonzó a hippi fajtáknak mint taszító, de eltudom képzelni a monszun időszakot, amikor a pára miatt sosem szárad meg igazán az ember ruhája, még ha talál is neki olyan helyet száradni, ahol tető védi.

A családi ház körül minden volt, ami egy önálló élethez kell. Az egész falu kb 15 családi házból állt, de ezt nehéz megmondani pontosan, mert egy fél órás gyaloglásra található épület még képezheti a falu részét. Az egész vidék egyébként viszonylag sűrűn lakott, nem az a fajta dzsungeles terület, ahol többnapi járásra egy lelket sem lát az ember (vagy vicsorgó, húsevő ráksaszát, mint amilyen elrabolta Ráma feleségét a Ramajána hindu eposzban. Ilyenek tuti élnek Nepálban is).

A kedvencem a biogáz volt. A kerti guggolós mellékhelyiség volt úgy kialakítva, hogy a természetes gázaink elraktározódjanak. Ezt tudták felhasználni főzésre, amitől nem zavaróan, de érezhetően fingszag volt főzés közben. A villanyvezetékek a vályogfalon kívül voltak odaerősítve és néhány helyiségben világított egy-egy darab narancssárgás fényű villanykörte. Volt egy kovácsműhely is, ahol a 80 éves nagypapa sarlókat kovácsolt. Sarlókészítő volt. Talán emiatt a családi hagyomány miatt éreztek erős vonzalmat a kommunista párt iránt a faluban, de a királyi család korrupt ügyeit sem szívlelik.

A fő megélhetésül a földművelés volt. Egyszer a tinikkel elmentünk bulizni is. Egy negyed óra-húsz perc járásra található kis placcra mentünk. Ha jól tudom, ez egy másik falu volt, de nehéz megmondani. Itt égett a tűz és egy JBL hangszórón ment a nepáli és indiai pop, de egy szám sem ment végig, berakták a közepénél a következőt. Mivel a pandzsábi vednégmunkás fiúnak -aki 16 éves volt és házat építeni jött át- volt valami szerelmi ügye egy lánnyal, ezért mennünk kellett, mert mi az ő csapatának részét képeztük.

A hegy oldalából volt kivezetve egy vízvezeték, amiből egész nap ömlött a víz. Ez a hegyből jött természetes úton. Itt mostunk ruhát és itt mosakodunk. Voltak állatok, melyek közül szerintem a családunk bölénye nem szerette az idegen férfiakat. A tehenek, kecskék és tyúkok barátságosak voltak, bár az utóbbiakat néha elkergettem, hogy ne csipegesség a száradó magot.

A busz fél órás járásra volt, elég ritkán járt és életem legrosszabb utjait járta. Negyed órás klippek mennek rajta ugyan azokat a sorokat ismétlő szöveggel, természetesen jobban tele van, mint ahány ember három buszba elfér, és még a helyiek is a fejed fölött hányak bele a gonodosan előkészített zacskókba. Aki teheti, látogasson meg egy kieső, semmilyen fontosabb helyen nem lévő nepáli falut, hogy legalább egyel több arcát lássa meg a millió arcú nepálnak, mint azt a klasszikus kettőt.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

•