Hiába kellett visszafordulnunk, nem adtuk fel. Ahogy visszaértünk a kanyon bejáratához, elindultunk a kis beduin falu irányába. Itt már élesebb sziklák voltak, és az árnyalatuk és sötétebb volt. A sziklák nem csak itt, de egész Petrában nagyon furcsa hatást keltettek, mintha a természet és valami gondolkodó lény közös erővel hozta volna létre ezeket a képződményeket. Itt megálltunk datolyát csemegézni és csak ámultunk a látvány felett. Endivel elkezdtünk arról fantáziálni, hogy ezekben a sziklákban tuti dzsinek laknak, vagy valamilyen természeti lények, akik több tízezer évvel ezelőtt létrehozták ezeket a földöntúlinak tűnő formákat. Ezért is neveztük el a helyet magunk között a dzsinek sziklavárosának. Lehet akkor kicsit elszaladt a spiri szekér, de egyszerűen olyan erők voltak ott, amit lehet attól éreztünk, hogy szinte érintetlen, vagyis csak a beduinok által használt ősi területeken mászkálunk, de olyan erős érzések kavarogtak bennem, hogy nem is nagyon tudom szavakba önteni. Persze tudom, hogy Petra már a Krisztus előtti időkben is emberek által lakott terület volt, és a sziklákba vájták az otthonaikat az itt lakók, de úgy éreztem, mintha az emberek előtti korok energiái is erőteljesen ott lennének még a mai napig Petrában.

A pihenő után újra megindultunk és egyszercsak egy szurdok tetején találtuk magunkat. Alattunk körülbelül húsz-harminc méteres szakadék. Volt egy keskeny párkány, amin ha végig araszolunk beérünk a szurdok bejáratához. Itt megindultam, lassan, óvatosan. Endi azt mondta nem lehet átmenni, én persze makacsul mégis megakartam próbálni. Rádőltem a függőleges falra és belekapaszkodtam a sziklafalba, így haladtam lépésről lépésre. Egyszercsak elértem egy olyan részhez, ahol a sziklafal bedőlt felém, ami azt jelentette, hogy én a szakadék felé fogok belógni nem tudom hány fokba, ha átmegyek rajta. Megpróbáltam, annak ellenére, hogy alattam még mindig minimum húsz méter mély volt a szakadék és sikerült is átjutni. A szívem a torkomban dobogott, de amikor átértem be kellett látnom, hogy nem fogok tudni tovább menni, mert vár rám egy következő belógó sziklafal, ami sokkal jobban benyúlik az előzőnél a szakadék felé, és alig van rajta kapaszkodó. Visszaaraszoltam Endihez, aki inkább ülve várt rám a párkány szélén, mert annyira berosszult a szakadéktól. 

Visszamentünk ahhoz a részhez ahol megálltunk datolyát majszolgatni, csak most a másik irányba indultunk el. Azt hittük, hogy az előttünk magasodó sziklafal mögött megint egy szakadék lesz, de ahogy felértünk a tetejére láttuk, hogy itt letudunk mászni és hoppá, ahogy mentünk lefelé leesett, hogy ez már a Petra felé vezető beduinok által használt hátsó út. Az adrenalintól enyhén beállva, vigyorogva sétáltunk tovább és közeledtünk az első sziklába vájt épületig. Bal oldalunkon vagy ötven méteres sziklafal húzódott végig, jobb oldalunkon meg a messzeségben minimum száz méteres sziklafalak. Itt még kicsit izgultunk, hogy mi van, ha elkapnak, vagy lesz-e valami ellenőrző pont, de határozottan haladtunk tovább, és ha megkérdezték volna, hogy mit csinálunk itt, csak annyit válaszoltunk volna, hogy kicsit elkirándultunk erre is. 

Mivel fogalmunk se volt merre van a hivatalos bejárat, próbáltuk kideríteni, hogy pontosan hova is érkeztünk meg. Útközben megálltunk egy infó táblánál, amire le volt rajzolva Petra térképe és hát tényleg hatalmas területet ölelt át. Mi körülbelül a közepénél lyukadtunk ki. Arra jött egy szintén turista srác és érdeklődőtt, hogy merre van a kolostor (a Monastery másnéven Ad Deir, vagy El Deir) mire én mondtam, hogy azt se tudom hol vagyok és visszakérdeztem, hogy ő nem tudja-e hol van a Treasury? Petra erről a sziklatemplomról a legismertebb, minden fotón ez az építmény szerepel, és azért le akartam csekkolni, ha már itt vagyok. Erre ő értetlenül mondta, hogy de hát el kellett volna jönnötök mellette, mivel egy szűk szurdok (a Siq) a bejárata Petrának és a Treasury a szurdok vége. Itt kicsit hülyének tettettem magam, hogy jaja de, áhá, hogy az az, akkor igen, biztos amellett mentünk el, aztán gyorsan tova somfordáltunk Endivel, mielőtt lebuktattam volna magunkat.

Utána következett egy nagy kapu, ami előtt ilyen római kori jelmezbe öltözött őrök álltak. Itt megint megijedtünk, mert először azt hittük valami ellenőrző pont lesz, de nem, csak a turisták szórakoztatására voltak ott az őrök. Ezután következett egy több, mint fél órás hegymászás fel a Monastery-hez. A fenszibb túristák itt bérelhettek szamarat, hogy azokkal a szerencsétlen állatokkal vontassák fel magukat a hegy tetejére. Itt mindenki azzal győzködi magát, hogy jaj de hát a szamár, az bírja a strapát. Csak hát ezeken a szamarakon látszott, hogy a faszuk ki van, mert hát milyen élet az, hogy egész nap, szünet nélkül turista seggek ülnek rajtad és le-föl kell rohangálnod a rohadt meredek szikla lépcsőkön harminc fokban. Ezen eléggé bedühödtem, hogy hogy lehet ilyen satu tempóban tolni az ittlétet. Komolyan csak egy fél órás gyaloglásról lett volna szó. Értem én azt az érvet is, hogy hát de az itteniek ebből élnek. Viszont ezt meg a turista igény szüli. Több szamárnak le volt vágva a füle (nem értettük miért) és némelyik tényleg olyan szomorúnak látszott, hogy ott maradtunk Endivel simogatni az egyik levágott fülűt. Petrának ez a mindent látni kell, rohanjunk oda mindenhez, üljünk fel egy tevére is gyorsan turista tempó része az, ami eléggé lehúzós tud lenni. Szerencsére a belógás miatt eleinte mi ebből semmit sem tapasztaltunk, később viszont kaptunk belőle rendesen.

Kicsit több, mint fél órás gyaloglás után felértünk a Monasteryhez. Itt is széjjel fotóztuk magunkat, aztán próbáltunk keresni valami helyet ahol megpihenhetünk. Találtunk egy egész elhagyatott sziklás területet, ahonnan egy-két keskenyebb ösvényen tovább lehetett kirándulni. Nekünk már csak annyi erőnk maradt, hogy üljünk és bámuljuk a tájat, nem mentünk már innen sehova. Ahogy így ücsörögtünk és szemlélődtünk egyszercsak egy szamár ott termett mellettünk, és Endi szerint nagyon agresszív volt, én meg valamiért nagyon elkezdtem nevetni, mert a szamár tényleg egyre közelebb ment az Endihez, aki beszorult, mert mögötte egy szakadék volt, előtte meg az agresszíven közeledő szamár. Én a szamár mögött álltam, de nem tudtam mit tenni, aztán Endi valahogy kiszabadult a szamár szorításából. Viszont ez a szamár nem adta fel és követett minket, valamiért nagyon ragaszkodott hozzánk. Végül előkaptam egy pitát a táskámból és azt gyorsan kitépte a kezemből, majd elkezdte majszolgatni és békésen tovább állt.

Innen már visszafelé, a kijárat felé vettük az irányt, ami ugye nekünk egy teljesen új élmény volt, mivel nem ott jöttünk be ahol kellett volna és még előttünk volt a Treasury is. Útközben elhaladtunk római kori amfiteátrumok és különböző sirkamrák maradványai között. Aztán egyszercsak ott volt előttünk a Treasury. Tényleg olyan gyönyörű volt, mint a képeken, csak sajnos hatalmas tömeg volt, mert mindenki ezt akarta látni. Nyüzsögtek az emberek, a tevék, a lovaskocsik, kattogtak a fényképezőgépek, készültek a szelfik. A vállalkozó kedvűbbek keresték az izgalmasabb, veszélyesebb helyeket, ahonnan elkészíthetik a megfelelő insta képeiket. Azért mi is megcsináltuk a saját kis insta képeinket, ennyi kellett még nekünk is.

Aztán megint kicsit befeszengtünk, mert több rendőrszerű alakot is láttunk, de ők csak úgy ott voltak, nem ellenőríztek semmiféle jegyet. Szóval kijelenthetem, ha egyszer sikerült belógni bárkinek is Petrába, bent már nem fogják nézegetni a jegyeket, nincsenek ellenőrző pontok és hát nem utolsó sorban egy életre szóló élményt is kaphatsz a belógásért cserébe.

Hullafáradtan vonszoltuk magunkat végig a Siq nevű szurdokon. Akkora már majdnem kilenc órája úton voltunk. A szurdok amúgy szintén gyönyörű volt, de valahogy az a varázs, ami az elhagyatottabb részeken még érezhető volt, itt már annyira nem. Túl gyorsan rohantak végig az emberek, túl sokan voltak, lovaskocsik száguldoztak a gyalogosok között, minél gyorsabban hajtották a lovakat, gondolom azért, hogy gyorsabban visszaérjenek a bejárathoz, hogy el tudjanak vinni még több turistát.

Kis plusz infó: Petrában bent lehet maradni este is, sok-sok plusz pénzért. Vagy akár bent lehet maradni úgyis természetesen, hogy nem veszed meg az esti jegyet, hanem csak fogod magad, keresel egy jó szpotot és egy jóminőségű (mert ott nagyon hidegek az éjszakák) hálózsákban eltöltesz egy éjszakát.

A bejárattól még fél órát sétáltunk a hostelünkig, ahol rögtön bezuhantunk az ágyunkba és másnap az egész napot végig aludtuk, és csak kajálni keltünk fel.