hinduizmusok

Én egy Sri Lankai Siva templomnál

Elkezdtem pár napja írni egy ilyen című bejegyzést, de rájöttem, hogy nagyon más oldalról kellene írni róla. A többes szám nem véletlen. Azért nem hinduizmus, mert nem gondolom, hogy ez egy könnyen kategorizálható, egyetlen szóval megfogalmazható dolog lenne. Hinduizmus és hinduizmus között rengeteg a különbség, valójában én kerülöm is ezt a szót.

Előző bejegyzésben elkezdtem darsanákról írni, ortodox és nem ortodox filozófiai rendszerekről, később kialakult kultuszokról stb. de ez elég unalmas lehet, ráadásul mindenre rá is lehet keresgélni a neten, fölösleges még egy általános és hosszú áttekintés az indiai eredetű vallásrendszerekről.

Igaziból engem három hindu rendszer és azok kapcsolata foglalkoztat. Sőt, valójában csak kettő, a harmadik inkább csak példa arra, hogy a másik kettőről alkotott véleményemet alátámasszam. Ez a három a vaisnavizmus, a saivizmus és a buddhizmus. Ezek azért önmagukban is rohadt széleskörű dolgok, szóval tovább kell egyszerűsítenem a dolgot. Ez egy ilyen összehasonlítás bejegszés lesz.

És bizony, jól olvastad, a buddhizmust is egy hindu rendszernek tartom. Ez csak simán nem ortodox. Ráadásul azt is gondolom, hogy a három rendszer közül inkább a buddhizmus és saivizmus hasonlít egymásra, mint a saivizmus és vaisnavizmus. Pontosabban egy bizonyos fajta buddhizmus, egy bizonyos fajta saivizmussal. Ehhez azért hozzá teszem, hogy a saivizmust elég felszínesen ismerem, és a buddhizmusban is lehetnék jártasabb, szóval a bejegyzést inkább véleményként olvasd, mint egy vallásantropológiai tanulmányként.

Nagyon egyszerűen a közvélemény azt gondolja, a saivizmus a hinduizmus azon része, ami Sivát emeli ki főistennek, a vaisnavizmus pedig Visnut. Nagyon leegyszerűsítve így is van, de valójában rohadtul nagyon sokban különböznek egymástól. Szerintem több különbség van, mint az ábrahámi vallások (judaizmus, kereszténység, iszlám) között, bár ezeket még kevésbé ismerem. Ennyire azért nem fogok belemenni, de saivizmus és saivizmus között is elég nagy különbségek vannak.

A különbséget nagyon királyul kifejtette egy hindu pasi egy fórumon, ahol pont ez volt a téma. Kirakott egy hagyományos Siva és Visnu ábrázolást. Najó, Siva helyett, Ardhanarisvara volt, Visnu mellet meg ott volt felesége, Laksmi. Ardhanarisvara egyébként Siva és felesége, Parvati egy személyben. A Visnus képen meg Visnu lazul a végtelenség óceánján, ahogy szokott és Laksmi masszirozgatja a lábát. Azt mondja a fórumona pasi, na ez a különbség. Aztán persze meg is magyarázta és wow, tényleg.

Visnu lazul

Azért idelinkelem a szimbológiáját, amiben elvileg Laksmi Visnu női megnyilvánulása:
https://www.hindujagruti.org/hinduism/knowledge/article/what-does-the-lotus-in-the-hand-of-lord-vishnu-symbolize.html

A saivizmus bizonyos fajtáiban Siva és társa Parvati, vagy ha már itt tartunk inkább Sakti, egyenlőek és szétválaszthatatlanok, míg Visnu mellet Laksmi mindig másodlagos. Persze látunk Krisna ábrázolást, ahol Rádhával a feleségével elbulizik (emellett azért jó sok csaja van), meg ismerjük Ráma történetét, aki mi mindent megtesz a feleségéért miután együtt remetéskednek (a rámajána eposzban), de ez a két alak nem Visnu maga, hanem Visnu avatárjai, földi leszületései. Azért nem a megynyilvánulás szót használom, mert nekem az eddigi tudásom szerint, azt inkább Siva csinálja. Majd elmagyarázom ezt is.

Ardhanarisvara

Persze van olyan vaisnavizmus (pl. nálunk a “krisnások”), akik Krisnát tartják az istenség legfelsőbb személyiségének, de ez nem változtat a hozzáálláson. Azért hozzá teszem, hogy van vaisnava tantra is, amiben már eléggé felértékelődik a csaj szerepe is, és egyenrangúvá válik a pasiéval.

Siva viszont több rendszerben is a párja nélkül totál tehetetlen. De félre teszem kicsit az istenek és párjuk egymáshoz való viszonyát, mert hogy egy vallás vallás legyen, ahhoz az isteneknek szüksége van egy kihagyhatatlan összetevőre. Ez az összetevő a vallásos emberek, a hívők csoportja. Szóval hogy jeleik meg az egyenlőség szerepe a követő és az istene között. Hát a vaisnavizmusban sehogy, a saivizmusban viszont annál inkább. A buddhizmus más tészta, de majd az is képbe jön.

A csillaghegyi templomban beszélgettem pár vaisnavával. Szerintük Krisna egy személy. Mi itt, a létezés forgatagában azért szenvedünk (szamszárában), mert elfordultunk tőle. Ezért durva fizikai testünk van, istentelenül élünk, iszunk, drogozunk, pénzezünk stb., de visszafordulhatunk Krisnához. Ha mindent jól csinálunk, akkor az ő lakhelyére születünk finom fizikai testben, ami halhatatlan és találkozunk Krisnával és egész életünkben imádhatjuk őt. Elnézést, ha eltévesztettem valamit, de röviden a olvasottak és hallottak alapján ilyesmi a viszony. Krisna a legfelsőbb, ő az élvező, a többiek pedig akiket élvez. De ettől még mindenki boldog stb.

Egy doku filmen olyan indiai vaisnava templomot is láttam, ahol nőnek öltöznek az ott lakó férfiak a szertartás erejééig, és úgy imádják Krisnát. Ahogyan Krisna sztoriában a tehán pásztor lányok vannak oda Krisnáért.

Saivizmusból sem vagyok túl penge. Amiről többet olvastam az a kasmíri saivizmus és egy kis saiva sziddhánta. Talán ezek a leghíresebb ágai. Azt most megmondani nem tudnám, hogy az aghorik és kápalikák hova tartoznak, biztos vannak köztük ilyenek is, olyanok is, de velük még sokat foglalkoztam. Az tuti, hogy a tantrikus dolgoktól nem állnak távol.

Saiva rendszerek

Itt a kép alapján a kasmírmi saivizmus nem áll messze az aghori iskolától, a trika megnevezés ugyanis rájuk utal. No, szóval induljunk ki a trikából. Én úgy olvastam, hogy a megnevezés egy hármasra utal. Ez a hármas nem más, mint Siva, párja Sakti és mi magunk, a személy. A szanszkrit nara szó szokott ez utóbbira utalni, ami a “spoken sanskrit” online szótár szerint, embert, férfit, lelket, halandód stb.-t jelent. Nyilván férfi, mivel azért india eléggé androcentrikus, vagyis férfiközpontú társadalom, de most a személy egy szuper fordítás lesz nekünk. Ha jól emlékszem, az utolsó legnagyobb kasmírmi saiva guru, Swami Lakshmanjoo könyvében ez az angol fordítás. Illetve egy ő tanításait összefoglaló könyvben, amit egy amerikai tanítványa írt. Mindegy, ha valakit érdekel ez az iskola, ma már van egy magyar csapat, akik komolyan foglalkoznak vele.

A lényeg csak az, hogy ez a három dolog egyáltalán nem különbözik valójában, csak mi különbözőnek látjuk. Szóval itt Siva, a társa és én vagy te semmiben nem különbözik, csak ezt valamiért nem tudjuk. Hogy miért nem, arról vannak filozófiai tételek dögivel. És akkor, hogy a már említett megnyilvánulásról (a leszületéssel ellentétben) is szó legyen; minden Siva. És a körülöttünk lévő világ nem egy csúnya dolog, hanem egy megnyilvánulása a valóságnak. Legalább is a britannica.com meg néhány saiva előadó szerint, amit a youtube-on néztem. Minden Siva megnyilvánulása. Ha pedig nem különbözik tőlem, akkor minden az én megnyilvánulásom. És akkor itt be is kúszik egy kis buddhizmus.

Nem tudom a színek klasszikusak-e, de a buddhista jóga rendszerekben a három fő csatorna színe, illetve a három kapu színe is (test, beszéd és tudat) a fehér, a vörös és a kék. Ez itt a kasmíri saivizmus szimbóluma.

Szóval amit eddig tudok ezekről a dolgokról, amikről itt írok épp, a saivizmus bizonyos iskoláiban gyakran megjelenik a nem dualizmus, a vaisnavizums pedig általánosságban inkább dualista. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne nem dualista vaisnavizmus, ezt nem tudom, azt meg pláne nem jelenti, hogy ne lenne dualista saivizmus. Csak általánosságban az Istenhez való viszony nagyon más. Azt sem kell elfelejteni, hogy a kasmíri saivizmus egy tantrikus rendszer, a vaisnavizmus amiről beszélek, az pedig alapjában a 11. századi Ramadzsuna által kialakított dualista rendszer.

Azt amúgy nagyon nem akarom állítani, hogy az egyik jobb lenne a másiknál, nagyon is szükség van a dualista gondolkodásra, hogy egyáltalán megkülönböztessük a jó cselekedeteinket a rosszaktól. Plusz biztosan nagyon jó érvrendszerrel rendelkezik a vaisnava hagyomány, amit nem ismerek.

És akkor idekúsztatom a buddhizmust. Valójában a buddhizmus sem egyetlen dolog, hanem legalább három, de inkább nagyon sok. Ezért csak azzal tudok mit kezdeni amit ismerek. Ez pedig a tibeti buddhizmus. Erre simán rávágják, hogy tantra, de valójában mind a három fő irányzat képviselteti magát benne: a hinajána, a mahajána és a vadzsrajána, vagyis a tantrikus buddhizmus is. Inkább az utóbbi kettő az, ami kapcsolódik a témához. Annyi viszont igaz, hogy a tibeti buddhizmus szépen megőrizte az indiai vadzsrajána egy részét. Van japán tantrikus buddhizmus is, a singon, de ezt csak menőzésből említem.

Szóval amit gondolok, hogy a vadzsrajána buddhizmus, az valójában egy saivizmus, csak Siva nélkül. A különbség, ami miatt a buddhizmus más a többi hindu rendszerhez képest, az az, hogy nem az abszolút létezőből indul ki, hanem a saját helyzetünkből. Ez pedig hát az, hogy így meg úgy érezzük magunkat, szenvedünk az elmúlástól, az élet nehéz, mi magunk is változunk mindig, csináljuk a szar karmát stb. És ez a jelenlegi valóságunk. Aztán, hogy a végső valóság milyen, azt meg látod akkor, ha így meg úgy gyakorolsz, erkölcsösen élsz, aztán jól megvilágosodsz, addig ne törődjél azzal, milyen a Síva, meg kék-e vagy fekete a Krisna. Így röviden. Bele sem megyek, írtam ezt az Isten a buddhizmusban (második és harmadik rész) sorozatot, ott igaziból benne van, amit most leírnék. Nágárdzsuna, Aszanga, meg mindenki aki számít.

utazásunkról nepálban. Buddhista sztúpa és mellette Siva templom

Na de miért saivizmus? A non-dualitása miatt. Idő közben azért mégiscsak kialakított a buddhizmus magának egy végső állapotos, agyalós, filozófia rendszert. Ahol a szamszára egyenlő a nirvánával, meg ilyenek. A világ valójában a tudatunk végső természetének a megnyilvánulása, ami végtelen és ragyogó. Tudat végső természete, ami végtelen és ragyogó, elég istenesen hangzik. A végső természetünk egy Sivával és Saktival, akkor hol a különbség? Minden Siva végtelen megnyilvánulása és semmi sem választható el tőle. Akkor a tudatunk végső természete Siva. Csak a buddhizmus óvatosan fogalmaz, nehogy aztán rábízzuk az egészet a végsőre, aztán kiderül, hogy még nem vagyunk ott. Mert lehet ezt hinni, de ha nem vagyunk biztosak ebben, akkor simán trehány hippik leszünk, nem pedig vagány jógik.

Kicsit merészen tovább megyek. Azt mondja Szent Pál az apostolok cselekedetei valahányban, hogy Istenben élünk és ő mibennünk. Vagy valami ilyesmit. A jelentése tuti ez, van egy nagyon inteligens szent őrült katolikus ismerősöm, akivel még meg is beszéltük, hogy márpedig ez így van a kereszténységben.

Én az életem során azért gyakorolgattam ezt azt. Persze buddhizmust, nem a többit. De mikor olvasom a shaiva ismerősöm írásait, mikor olvastam a könyveket a saivizmusról, mikor ezt a Szent Pálos dolgot beépítem a tapasztalásomba, akkor tökre ugyan az a végtelenül nyugodt tudatállapot következik be. Az ilyen minden egyes fűszál kurvára a helyén van tudatállapot. Az ilyen ne rondítsak bele a kattogásaimmal az isteni teremtésbe tudatállapot. Tudjátok.

Nem gondolom, hogy minden helyzetben releváns válasz lenne, de a buddhizmus kimondja, hogy minden dolog a tudatunk megnyilvánulása. A mindenféle tantrikus mandala gyakorlatok szerintem erre mennek rá. A mandaláknak egy istenség a közepe, amivel mi azonosulunk. A mandala pedig a mi világunk. Ez nem más, mint a környezetünk tudatosítása, és irányításának az átvétele. Uraljuk a helyzeteket. Ezt szokták félre érteni szerintem, mikor azt mondják, ez te vagy, ebben magadat látod, fogadd el, dolgozz vele. Hát én mondok egyszerűbbet. Aki egy fasz, azt kipicsázom a mandalámból. Ha menő vagyok akkor persze a részévé tehetem, de minek. A faszokat simán kívül hagyom, ha ez lehetséges. Ha nem, akkor megoldom máshogy. Ha minden egyes fasszal foglalkoznánk, hogy mi zavarhat benne, ami bennem van, meg ilyen hülyeségek, akkor elég szar életünk lenne, és sem az én, sem a másik hasznára nem válna.

A Siva templom előtt Buddhás Siva lingam. Ez elég szokványos arrafelé.

Ezt megbeszéltem hagyományosabb buddhistával is. Zavar a sok buddhista körülöttem. Nem kezdett el ilyeneket mondani, hogy hogy szeressem őket, azt mondta legyek olyan helyen ahol jól érzem magam. Olyanokkal, akikkel jól érzem magam. Ez a buddhista amúgy egy Tibeti Rinpocse volt, csak ha ez valakinek jobban számít.

A buddhizmus különbsége tehát, hogy innen indítok. Nem onnan, hogy a végső tökéletesen ábrándozok.

Azért a különbségekről is lehetne könyveket írni. Én nem ismertettem a vadzsrajána buddhista rendszereket és írás hagyományát, filozófiáját, kozmológiáját. Másik oldalról meg nem ismertettem az ágamákat, Siva szútrákat, ennek a kozmológiáját, filozófiáját stb. Én csak a nagyon felszínes és egyszerű oldalról közelítve meg a dolgot jelentem ki, hogy ez a két rendszer testvérek. A vaisnavizmus pedig valami távolabbi rokon.

Igaziból erre egy ismerősöm is felhívta a figyelmet, hogy buddhista szövegek és gondolkodás alapján értelmezni a saiva írásokat félre vezet, de vállalom most ezt. Úgy is mindig leírom, ez egy szubjektív benyomás. Aki elkötelezi magát valamelyik vallási rendszer irányába, úgy is megkapja a hagyományos magyarázatokat.

Egyébként érdekesség, hogy a vaisnavák Buddhát Visnu egyik avatárjának tekintik.

A pláne, hogy van olyan mahasziddha (nagy megvalósított jógi), aki benne van saiva rendszerekben is és a buddhizmusban is. Sőt, a buddhista rendszerben is Sivától tanul ezt azt, amivel aztán megvilágosodik. Ezt a témát itt lezárom, a folytatásban pedig belinkelem a szakdolgozatomat, ami másról sem szól, mint amit itt elkezdtem.

Sajnos kimarad, de megemlíteném, hogy a nagy hindu iskolák, mint a szánkhja, jóga, védanta meg barátaik most kimaradnak. Pedig az egésznek az ad még több színt, hogy ezek és ezeknek változatai milyen mértékben találhatóak meg. Pl. valamelyik saivizmus advaita védanta elemekkel, vaisnavizmus dvaita védanta elemekkel, a jóga szerepe, illetve, hogy buddhának milyen hatása volt az ortodox rendszerek kialakulásában, pl hatással volt-e Patandzsali jóga szútráiban. Az olyan nagy reformerek, mint Sankara szerepe a modern hinduizmus kialakulásában. Az istenek szerepének változása, a védikus hagyományok vs. dravida vagy régebbi indusvölgyi cucckok tovább élése. Sok kurva érdekes dolog.

Minden jót!

Hazatérési összkultúrsokk

Ezt a bejegyzést már hónapok óta írom, mindig egy kicsit hozzátoldottam. Csomószor elakadtam, mert tök nehezen tudom szavakba önteni mi történik bennem a hazatérés óta, vagy annyira lefoglalnak a hétköznapi idegesítő teendők, hogy nincs az írásra már pluszban energiám. Most végre befejeztem. Egyes bekezdések között hetek is eltelhettek, így kicsit össze vissza jönnek egymás után az érzések és a gondolatok.

Mióta itthon vagyok rendszeresen álmodok azokkal a helyekkel ahol megfordultunk. Gyémántszínű naplementéket nézek olyan tájakon ami a keralai tengerpart és a jordániai Petra ősi szikláinak az összemixelése. Tudatos álomban repülök furcsa városok felett. Lekésem a gépet, mert le akar húzni a taxis és vitázni kell vele vagy nem tudom eldönteni, hogy éppen melyik országban vagyok és milyen valutával kéne fizetnem. Fürdőruhában megfürdök egy hegyi patakban és megint nem tudom eldönteni, hogy most hol is vagyok, melyik országban, szabad-e fürdőruhában fürödni? Ezen feszengek, meg amiatt, hogy látják a testemet. Egy férfi odajön és rámreguláz, hogy itt nem való nőknek fürödni. Először beszégyellem magam. Aztán dühös leszek.

Hatalmas edényekben lévő színes porokat nézegetek, amik mellett függönyök lógnak. Ezeken keresztül lehet bejutni a bodhgájai Mahabódhi templomhoz, ahova nem tudom eldönteni, hogy beakarok-e menni. Azt biztosan tudom, hogy nem akarok találkozni a túlhájpolt guruval, mert csak egy sima embernek látom, emberi hibákkal, emberi szenvedéssel és emberi vágyakkal.

Reggelente amikor felkelek ilyen utazós álmok után a sírás folytogat. Néha több másodpercig nem tudom eldönteni, hogy hol vagyok, itthon, Indiában, vagy Thaiföldön? Visszamennék, de már tudom, hogy nem lehet, mert eldöntöttem, hogy hazajövök. Eldöntöttem, hogy most tanyára fogok gyűteni, így viszont nem fogok tudni utazni. Emiatt szomorú leszek, aztán mélységesen kétségbeesek, hogy itthon kell a felnőtt lét szürke valóságában szívnom és elkezdek gyorsan nézegetni skyscanneren repülőjáratokat, hogy hátha találok egy olcsó repjegyet Ázsiába. Ilyenkor kicsit oldódik a szorongás az itthoni lét miatt. Aztán rá kell mindig jönnöm, hogy nem tehetem meg, hogy erre költök. Bele kell állnom az itthoni nehézségekbe, itt is jön az egyszer fent egyszer lent hullámzás. Gyűlölöm az ügyintézést, de ráveszem magam, hogy megcsináltassam az évek óta elhagyott tajkártyámat. Listát írok ilyen ügyintézős feladatokról, van rajta vagy 10 elintézni való. Diákhitelt felhívni, MRI-re időpintot kérni, lakcímkártyát csináltatni, nőgyógyászhoz menni, fogorvos, terápia stb. Eldobnám a faszba ezeket a felelősségeket, idealizálom az utazás alatti állapotot, de emlékeztetnem kell magam, hogy akkor is nehéz volt. Akkor is elvágyódtam a nehézségek elöl.

Amikor hazajöttem teljesen kikészültem a hirtelen váltásban. Pedig az út végén már nagyon honvágyam volt. Azt hittem majd a hazatérés élménye tompítja a visszatérési sokk hatását. Tompította is egy ideig. Aztán megoldottnak hitt problémák százszoros erővel zuhantak vissza rám. Azt hittem már meg tudom magam védeni, de még mindig van mit tanulni. Például azt, hogy nem kell érvelnem, vitáznom egy mérgező helyzetben, ott lehet hagyni p@csába és nem kell azon küzdenem, hogy megértessem magamat a másikkal. És miért nem tudom mondani rögtön, ha valami nekem nem jó? Miért tördelem még mindig a kezemet, és én kérek elnézést, ha valaki a lábamra tipor? Bevisz a gyökér a susnyásba huszadjára is és ott vergődök a csalánosban. Mikor a másik felölti ám a satufóliáját, mielőtt támadna és ő így a kényelmes satu védőöltözetében visz be a rengetegbe. Én meg megyek utána meztelenül,  kéztördelve, szabadkozva.

Az immunrendszerem romokban hever, vérvételekre járok, kivizsgálásokra, valamit mutat a teszt, de nem tudni pontosan mi a bajom, valamikor átment rajtam egy mononuklerózis, lehet amiatt vagyok krónikusan fáradt, de ez se biztos. Ég belül a testem, de nem mutat semmit a lázmérő. Szorongok az elmúláson és a saját halálomon vagy a macskámén. Rettegek, hogy kifolyik a kezemből az idő, hogy nem töltöm meg értelemmel az életemet. Egyre inkább érzem mi történik a testemben. Ez egyrészt megrémiszt másrészt még inkább éberségre ösztönöz. Önismeret gyakorlásra, aminek sosincs vége.

Amióta kiköltöztem Piliscsabára és végre közel lehetek a természethez, azóta visszajött egy halvány lenyomata annak a természetes állapotnak, amit Szikkimben megélhettem. Ott reggel ötkor keltem és este kilenckor feküdtem le. Minden reggel vadásztam azt a pillanatot, amikor még teljesen tiszta az ég, és a távolban lehet látni a világ harmadik legmagassabb hegyét a Kancsenzdöngát. Róttam a kolostor körül a köröket, miközben mormoltam a Tara mantrát. Reggel megkongattam az aranysztúpa mellett lévő óriási harangot. Aztán lementem a halottégetőhöz, amiről csak akkor tudtuk meg, hogy halottégető, amikor már három hetet eltöltöttünk Tashidingben. Mindig furcsán éreztem ott magam. Féltem kicsit, mert túl nagy volt a csend. Alig mozdultak a dolgok. Amikor meditáltam egy idő után ki kellett nyitnom a szememet, mert nem bírtam ki, hogy ne nézzek a hátam mögé, úgy éreztem figyel valaki. Sokszor féltem, mert azt éreztem hallott ez a terület, de utána mindig megnyugodtam, mert volt valami lassan pulzáló békesség körülöttem. Néha beültem Jese Cögyal barlangjába, ami persze sokkal kissebb és sokkal elhanyagoltabb volt, mint a nagy Guru Rinpocséjé. Ezen sokat tudtam (tudok) dühöngeni, hogy minden intézményben (legyen az vallási vagy világi) ott van a férfidominancia. Aztán az a gondolat átmenetileg megnyugtatóan hat(ott), hogy ez a patriarchális korszak is szerencsére el fog múlni.

Nem azt akarom mondani, hogy ott kint valami misztikus itthon fel nem lelhető spirituális energia áramlatok lappanganak minden egyes bokorban. Hanem azt, hogy azt az éberséget, amit kint megtapasztaltam, azt az állapotot itthon is meg lehet élni. Kicsit talán amiatt nehezebb, mert sokkal jobban letompítanak ezek a hétköznapi nyűglődések. Utazás közben nem voltak jelen ezek a mindennapi stresszek: nem kellett foglalkoznom az albérlettel, számlabefizetéssel, egyetemmel, késő máv vonatokkal, macskaalom megvásárlásával majd hazacipelésével, fogorvostól időpontkéréssel vagy a hatvanötödik konfliktussal. Csak azzal kellett foglalkoznom, hogy a jelen pillanatra koncentráljak vagy az Endivel fel nem oldott konfliktusokra, sérelmekre. Bár ez nem teljesen pontos, mert kint is jöttek a gyakorlati nehézségek, pl. letiltani a bankkártyámat, mert betalált valami behajtó iroda, levontak sity-suty 80 ezer forintot (Gangtok közepén, ahol alig van térerő), gondolom a bkv-s tartozások miatt.

Bodhgáján vagy Amma ashramjában is jött az értelmetlenség érzet, kiábrándultság az emberekből, az életből, a hatalmas dühöm amiatt, ahogyan a vallási intézmények léteznek. Ahogyan a férfiguruk belemanipuláljak a női tanítványaikat a szexbe. Ahogyan ezeket az eseteket eltussolják. Ahogyan elavult, ostoba hagyományokat és gyakorlatokat fenntartanak (mind világiak, mind szerzetesek). Mert rendre bántalmazók jutnak vezető pozíciókba, ahonnan kinyilatkoztatják tanítás címszó alatt a bántalmazó világnézeteiket. Nagyon mélyre letudott húzni kint is a kétségbeesés ezek miatt, de mindig jött valami pozitív tapasztalat, mindig jött egy olyan ember, aki őszinte kedvességgel segített rajtunk, aki önzetlenül tudott adni. Adás alatt nem feltétlen tárgyi dolgokra gondolok, hanem tettekre, érzésekre, gondolatokra is. Így nyertem vissza mindig a reményt és nyerem vissza itthon is.

Szikkimben döntöttük el Endivel, hogy megalkotjuk a saját paradicsomunkat, ott határoztuk el, hogy tanyát fogunk venni. Amikor utaztunk ezek a csodás élmények ott voltak előttünk, és mi úgymond csak belementünk, megtapasztalhattuk, de nem volt a miénk a kis szikkimi házikó, se a kolostor, se a sztúpa, nem mi hoztuk létre a teret, ezeket mások alkották. Tovább kellett mennünk, miközben az élmény azért a miénk maradt. Viszont nekem a teljességhez kell egy olyan saját tér, ami az enyém, amit én hozhatok létre, ahol majd alkothatok, amit az otthonomnak fogok nevezni. Most ez a cél. Két évig gyűjtöttem az utazásra, most két évig fogok gyűjteni a tanyára. Ha majd bármikor elbizonytalanodom, hogy sikerülni fog-e a gyűjtés, vissza fogok tudni nyúlni ahhoz a tapasztalathoz, hogy egyszer már sikerült és most is fog.