itthon vagyok

Azt hiszem elkezdett körvonalazódni, hogyan érzem magam itthon. Biztos sokszor leírtam, de nekem azért fontos a hosszú utazás, mert fontosnak tartom egy-egy helyen, hogy elkezdjek ráérezni annak ízére.

Nem is tudok végig rohanni helyeken, mert lassú felfogású vagyok, elgondolkozom mindenen az apró részletekig, ha új helyen vagyok. Egy hét alatt igaziból fel sem fogom hol vagyok, de azt hiszem mindenki így van ezzel, csak a legtöbben nem fogják fel, hogy valójában meg sem érkeztek, de már mennek haza.

Persze tudom, hogy sajnos nem mindig van idő a megérkezésre, rengeteg mindenen múlik, nagyon szerencsés az, aki igazán beleérezhet egy addig ismeretlen hely feelingjébe, sőt, talán sosem érezhetünk bele igazán.

Olyannyira nem, hogy talán meg sem érkezem a földre újszülöttként, már mehetek is a túlvilágra. Egyébként így voltam mindig is magyarországgal. Igaz, ezt tekintem otthonomnak, de valahogy mégsem passzoltam a képbe, aminek miértjének olyan sok összetevője van, hogy inkább nem írok részletes uncsi elemzést, majd agyalok egymagam.

A lényeg, hogy március 27. óta “itthon” vagyok, de még mindig érzem ahogy az érkezés apróbb fázisai elkezdenek útolérni. Lassú vagyok lehet, kurva lassú. Nem elég egy megérkezéshez a pár hét, hónap vagy év. Esetleg néhány élet, de ennyire nem akarok most elszállni, majd egy spirituális ömlengés posztban.

Abban érzem a megérkezésem, hogy egy rohadt erős hiányérzet és vágy ébredt fel bennem. Mint amikor életemben első pár alkalommal aludtam ott az ovistársaimnál, vagy amikor áltiba évekig szerelmes voltam egy lányba, aki mégis elérhetetlen volt számomra. Egy ilyen vágy, ami csillapíthatatlan és nincs rá megoldás.

Így kezdett el sokadszorra rohadtúl meghiányozni India az összes mocskával és aljaságával együtt. Mert hát akadnak azok is bőven, néha már hazamenekül az ember, aztán szép lassan menekülne vissza a pokolnak álcázott szabadságba.

Elég nehéz megfogalmazni mi hiányzik ilyenkor, mert nem a szép és magasztos élmények; magasztos, giccses álspirituális önbecsapások; nem a színes bazárok meg jó kaják hiányoznak. Najó ezek is. Az hiányzik, hogy ott legyek a szemétből kajáló tehén, a hullát majszoló rühes kutya, a mezitlábas taknyos csóró gyerek világában, miközen felveszem a kamu férfias macsó szerepet, mert ha nem egy befizetett gyors körútra megyek (ami önmagában tök jó lehet amúgy), akkor nem árt alkalmazkodni az elvárásokhoz.

Különben valahogy bedarál a szitu. És ez a spirituális része. Kiélesednek az érzékszervek, mert szükség van rá, figyelni kell. Önkénytelenül ősember módba kell kapcsolni, de aztán ez hozza a szabadságot.

Sokan azért szeretik a pszichoaktív drogokat, mert pont ezt tapasztalják. Élesednek az érzékszervek, színek, szagok, hangok stb., tágul a tudat jobbra-balra, aztán ráfogják, hogy csak a szer, röhögnek egy jót vagy paráznak egyet és visszaszopódnak a hétköznapi tudatállapotba, hogy onnan majd visszavággyanak a kamuvilágba.

Én azt mondom, hogy ez csak a tudat és nem a szer. És mivel csak az, ezért formálható, aztán stabilizálható. Elmeditálgatok ezen, de sajnos “itthon” csak a drogos állapotba kerülök és gyanítom, hogy az átlag ember ezzel így van. Jóga, meditáció, szertartás, spiri-ezo hülyeségek, elvonulások, mesterségesen generált, távoli guruk imádata. Ez ugyan az, mint a karrierizmus, a művészeti maszturbáció, a valahova tartozni vágyás, entellektüelkedés, party és kicsapongó baszásvágy, sok pénz, kevés pénz, magamnak termelem a répát hippiségből élet, luxusutazások élet. Szóval úgy általában az egész életünk.

Ezek átmeneti kielégülést okoznak, majd tovább folytatjuk a versenyt a kitalált dolgainkal, hogy másokhoz viszonyítva mi mennyivel vagyunk olyanabbak. Hippibbek, buddhistábbak, iskolázottabbak, erősebbek, gazdagabbak, heterobbak, melegebbek, különlegesebbek vagy normiebbak, bunkobbak vagy szelídebbel, amit az aktuális szociális, gazdasági stb. helyzetünk és környezetünk megkíván.

Aztán lehet csak magamból indulok ki, akkor elnézést. A lényeg, hogy ezek az átmeneti örömök vonatkoznak a kívánt tudatáállapotokra. Pontosabban a buddhista meg félhindu jógás, ayahuascázós “tudatosan drogozom” hippi és alteres pszichológiás vagy őrült gólyában ivós elméleti matematikus/fizikus emberek által vágyott tudatállapotra. Ezek sejtik (sejtjük), hogy a tudat uralásán múlik valami, de gyakran kivülről szeretnék stimulálni, hiába állítják ennek ellenkezőjét.

A helyzet az, hogy ebben a környezetben minden elért eredmény nagyon könnyen elúszik. Ennek a miértje külön poszt lehetne, de maradjunk annyiban, hogy csak.

Na ez hiányzik indiában. Ha nem alkalmazom azt a tudatállapotot, amire irányulnak a meditációs módszerek is, akkor bedarál a gép. Kivéve persze, ha a könnyebb utat választjuk. Nem kell azért beszarni, ha indiába utazik az ember, nem feltétlenül ilyen. Vannak utazási irodák, pénzel minden megoldható stb., az egy másik történet, ahhoz nem értek. Amit leírok rám vonatkozik, meg talán rád is. Talán.

Meghiányzott, hogy használnom keljen az alapvető emberi/állati ösztöneimet és próbára tegyem magam, hogyan működik élesben, amikor helyzet van. Ehhez persze nem kell oda utazni, de érdemes tenni egy próbát, ajánlom. Nekem személy szerint ez ott működik, de ott is idő kell hozzá, meg kell érkezni… Aztán beérik és vagy bedarálódunk, vagy közelebb kerülünk magunkhoz. Bájdövéj a kényelmes életünk a dara.