Ez a hely valamiért számomra mindig olyan távoli, titokzatos és misztikus volt, szinte csak reméltem, hogy valamilyen csoda útján elérek ide is, de nem volt konkrétan a tervben. A valóságban persze sokkal elérhetőbb ez a kis állam, de valamiért régen rögzülhetett valami, ami miatt csodaországgal tettem egyenlővé magamban. Persze attól még, hogy könnyedén elérhető, odalátogatva kiderült, hogy tényleg csodaország. Ez a hely Szikkim.

1975-ig önálló királyság volt, amit alig pár száz éve alapított három tibeti mester, a tibeti buddhista nyingma hagyományból. Ezután csatlakozott indiához és vált annak egyik legkisebb államává. A tibeti buddhizmus második buddhájának, Guru Rinpocsének, vagy ismertebb nevén Padmaszambhavának egy nagyon fontos szent területe az egész állam. Minden tele van vele kapcsolatos szent helyekkel, barlangokkal. A halottégetős posztban már említettem Tashidinget és a hozzá tartozó halottégetőt.

Már az ideérkezés is különlegessé teszi az élményt, mivel elég nehezen megközelíthető hely, gyakorlatilag csak dzsipekkel lehet megközelíteni. Felfele az utakon egyre magasabb hegyek és egyre sűrűbb esőerdő veszi körül az embert. Az egyébként szerethető indiai szedettvetettség és európai embernek átláthatatlan és kaotikus társadalmi, vallási, forgalmi meg mindenféle kavalkád után iszonyatosan letisztult és csendes minden, még a nagyobb városokban is. Habár a 12-13 emberrel megtömött dzsipek és a kanyargós, rázós hegyi földutak eléggé felrázzák a gyomrot, ez is tök szerethető és valahogy mindig közel kerültem az utastársaimhoz a több órás ilyen utakon. Van, akit régi sok éves ellenségemnek tekintettem, valakit pedig régi jó cimborának és a legtöbb karakterről még regénybeli szerepeket is kitaláltam magamban, annyira markáns személyiségük volt. Indiában egyébként gyakran megihletnek az utca emberei mindenféle történet spontán kitalálására.

Szóval dzsungel, hegyek, eldugott falvak, gyönyörű folyók, vízesések, gyönyörű élővilág és a folyóparton annál is szebb hindu és buddhista templomok. Hozzá az indiai és nepáli pop zene. Ennyit a dolog giccs részéről, jönnek a vallási giccsek. Valami rohadt erős vibrálás van, mintha tényleg mindenhol a természeti elemekhez szellemek tartoznának és vennének körül minket mindenhol. Nem tudom, hogy így is van-e és hogy az ember miért hajlamos az érzéseihez antropomorf erőket tulajdonítani, de a tapasztalat szintjén, legalább is az olyan embernek, mint én, valóságossá válik minden Carlos Castanedás, sámánizmusos, tibeti meg bármilyen misztikus olvasmány. Az egészet megfejelte egy könyv, amit kölcsön kaptam, és az itt létem alatt szerencsére pont ki tudtam olvasni. Persze aztán később Nepálban egy könyvesboltban azonnal meg is vettem. Thomas K. Shor írta és A Step Away from Paradise a címe. Ha jól tudom, sajnos magyar fordítása nincs, de ha bármilyen könyvfordító valamilyen csoda folytán elolvassa ezt a blogbejegyzést, remélem kedvet kap és lefordítja.

A könyv egyik legfontosabb helyszíne Szikkim, és kiemelt szerepet kap Tashiding is, ahol három hetet voltunk. Sokak szerint ez a legfontosabb szakrális hely Szikkimben, de a top ötbe általában besorolják. Hát a tapasztalatom szerint annyira durván jó, hogy kulturantropológiai kutatási helyszínnek tettem fel a listámra, ahova annyiszor visszatérnék, ahányszor csak lehet. A könyv egyébként egy tibeti jógi, Tulsuk Lingpa történetéről szól, melyben el akar jutni a Kancsendzönga található rejtett völgybe. A történet valós, és az író a jógi hozzátartozóit és minden lehetséges hozzá valamilyen módon köthető embert felkutatott, és a velük való beszélgetések és kutatások alapján írta meg a történetet. Tulsuk Lingpa maga 1916-1962 között élt.

Mielőtt a könyvet a kezembe vettem volna, meglátogattuk a szemben lévő hegycsúcson található kolostort, ahol hallottuk, hogy egy nagy jógi lábnyoma is megtalálható egy sziklán. Jó nehéz gyalogúton fel is mentünk és a pár 7-8 éves szerzetes srácoktól kérdeztük meg, hol a lábnyom. Megmutatták, király volt, a kolostor is király volt, minden király volt. Imádtam, mikor a könyv ahhoz a fejezethez ér, amiben kiderül, hogy is került oda az a lábnyom és hogy az Tulsuk Lingpa lábnyoma volt. Azt is imádtam, hogy a sok száz követő, aki fel akart a jógival mászni a világ harmadig legmagasabb hegyének az oldalára, Tashidingben táborozott napokig, ahol mi is laktunk. Szerencsére az ott létünk alatt alig volt a térségben valaki, a világ legnyugisabb helye.

A könyv tele van érdekesebbnél érdekesebb sztorival és még érdekesebb emberekkel, mágusokkal, Dákinikkel, Nágákkal, mindennel ami kell. Hogy mi az utóbbi kettő, azt simán ki lehet gúglizni. Egy ismerősöm hozott itt össze egy itt élő német férfival, akivel egyszer körbe mentünk, mi micsoda a térségben. Évek óta itt élt a szikkimi feleségével, szóval valami fogalma volt a dolgokról, és hát minden szikladarabhoz olyan történetek tartoznak, mint Tulsuk Lingpáé. A legtöbb egyébként természetesen Guru Rinpocséhez köthető, bár azt hozzá teszem, hogy Tulsuk Lingpa maga is. Vannak a tibeti buddhista hagyományban ún. tertönök, akik Guru Rinpocse által elrejtett tanításokat fedeznek fel, vagyis termákat. Ennek megvan a külön története, hogy milyen termák vannak, hogy rejti el őket, meg miegymás. A lényeg, hogy adott korra szólnak és ezért adott időben kell megtalálni őket, mikor aktuálisak lesznek. Valahol a kolostor és a halottégető között van egy szikla, amiben egy ilyen terma van elrejtve, és az elmondások szerint, az egész szikla tele van jelekkel, megvan a bejárat és a zár helye is, csak jönnie kell valakinek, aki valahogyan felnyitja. Szóval ehhez hasonló történetek tartoznak mindenhez. Mondanom sem kell, hogy Tulsuk Lingpa is tertön volt. Emellett a ma már mindenfelé elterjedt szent őrültek minden jegyét magán hordta. Iszákos volt, furákat beszélt, családja is volt, de barlangban lakott, közben mindenkit lenyűgözött a képességeivel.

Fehér barátom elmagyarázta az itt található sztupák (buddhista szent építmény) történetét is, amiből egyébként van pár, és köztük egészen kimagasló jelentőségűek is. Elmagyarázott néhány dolgot a kolostorról, szent fáról, kövekről és a barlangokról. Ez utóbbi valamiért különösen foglalkoztatott. Megérkezvén hallottam, hogy van itt egy Guru Rinpocse barlang. Mikor rákérdeztem, hogy itt ven-e ez a bizonyos barlang, legyintve azt a választ kaptam, hogy persze, van egy csomó. Én végül kettőben voltam, az egyikbe rendszeresen, közel volt és senki nem zavart. Egy ember volt, aki naponta kétszer odajárt rajtam kívül, kitölteni a kis szentélynél a vizet egy csészébe, meggyújtani a mécsest és a füstölőt, este pedig kiönteni a vizet a csészéből. Amúgy el lehetett benne remetéskedni, ameddig csak akartam. Viszont kis út vezetett ide, egy táblácskára ki is volt írva, hogy merre van, szóval potenciálisan jöhettek volna az emberek.

A másik ahol voltam azt soha a jószagú életbe nem találtam volna meg, ha nem mutatja meg valaki. Az első barlangtól elvezetett egy kisebb ösvény le a hegy oldalára, egy tök jó köves placchoz, ahova amúgy gyakran jöttünk ki merengeni meg internetezni, mivel a mobilnetünkhöz elég nehéz volt hálózatot találni bárhol Szikkimben. Ideáig tudtam az utat, de innen egy növények által teljesen eltakart csapás vezetett el a másik barlanghoz, amit így monszun után még jobban benőtt a mauglis dzsungelnövényzet. Ez átvezetett egy sziklahasadékon, ahol az utacska meg is szűnt, aztán újra folytatódott. Aztán megjelent a híres barlang. Ezt már nem volt nehéz észrevenni, de a lényegi helye a barlangnak még elvolt dugva a barlangon belül, ahova szintén nem hogy nem találtam volna el, de soha nem jutott volna eszembe lemászni. Izgi volt, hogy egy kis primitív fekhelyet találtunk a bejáratnál. Valaki megszállt itt éjszakára, el tudom képzelni ki az, aki ismeri a helyet, a dzsungelből jön és gallyakból kialakított fekhelyeken alszik. Beindult a fantáziám, hogy mekkora menő jógik mászkálhatnak mindenfele, de a társam mondta, hogy bárki lehet jógi, plusz bárki lehet vándor is. Ezzel racionális buddhistásan el is vette a romantikus elképzeléseim a távoli kelet fakírjairól, szádhuiról, himalájai jógiairól. Amúgy fakírok erre nincsenek, azt hiszem azt a szót Pakisztánfele használják, de ez mindegy is.

Szóval lámpa felolt és belestünk a barlangba. Volt pár denevér, és beszűrődött egy kis fény. Pár métert lejjebb tudtunk mászni, és a férfi (milyen titokzatos, hogy így utalok rá) megmutatta a hasadékot, ahol lemászhatunk a barlang lényegi részéhez. Kicsit meredek volt, meg így utólag azt mondanám rá, hogy tök durva, hogy ilyen barlangba csak úgy lemásztunk, de nem féltem, nagyon oda akartam menni. Látván egy elég nagy pók tetemet, kicsit elgondolkodtam, hogy félni kellene, de túl nagy vallási áhítatban voltam ahhoz, hogy érdekeljen pár dzsungel pók, denevér, meredek szikla és tök nagy sötétség. Szóval lemásztunk, és ott volt egy fa gyökere. Csak úgy a semmiből lelógott és a barlang alsó részének tökre a közepén tovább kapaszkodott a talajba. Sok méterrel a föld alatt a barlang közepén egyetlen egyenes gyökér a tetőtől a barlang aljáig. Durva. Tele volt kötözve fehér sálakkal, amit a tibeti kultúrájú helyeken a tisztelet kifejezésére használnak. A helyiek ezt egy természetes kathvangának tekintik, ami Guru Rinpocse háromágú szigonya. Ennek megvan a maga elég gazdag szimbolikája, ha valakit ez komolyabban érdekel, ajánlom Robert Beer, The Encyclopedia of Tibetan Symbols and Motifs című művét, tökre tudományos meg minden.

A lényeg, hogy szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak ennek a természeti csodának. Pontosabban szimbolikus jelentőséget tulajdonítunk, mert bevallom én is. Lekapcsoltuk a lámpát, és olyan mély csöndet és sötétséget tapasztaltam, mint egy olyan barlangban, ami olyan mint ez. Szóval sosem tapasztaltam ennyire durva csöndet. Tényleg semmi fény és semmi hang. Iszonyatosan idegen érzés, pár percre meghaltam ott. Egyébként rohadt ijesztő is, mikor a tudatunk semmibe nem tud kapaszkodni, csak önmagát tapasztalni, azt hiszem nem vagyok felkészülve erre, de éreztem, hogy ha nem lenne félelmem ott egyből spontán üdvözülnék. Viszont rejtegetett a barlang valami ősfélelmet, amit elég nehéz leküzdeni, pláne nekem, aki összeretten éjjel a szobájában a felakasztott ruháitól, hogy biztosan kísértet. Meg lett mondva, hogy egyedül azért ne jöjjek ide, mert bármi történik, senki nem tudja hol vagyok és lehet, hogy jó pár napig egyáltalán nem biztos, hogy jön bárki is. Még egyszer visszajöttem ide, azóta meg csak emlékem van arról, milyen közvetlenül a saját fejembe lenni. Hát szokni kell.

Ezek után nem csodálom, hogy a barlangoknak szakrális jelentősége van az ősemberek ideje óta. Itt ez az ősi szakrális cucc a mai napig él, ahogy a buddhizmus mellett minden természeti erő tisztelete ott vibrál a levegőben a mai napig, mint az ősi animizmus hagyatéka. Egyébként a buddhizmus és hinduizmus előtti samanisztikus vallás még mindig jelen van Szikkimben. És bocsánat, három barlang volt, és amit kifelejtettem, oda szintén kijártunk gyakrabban. Az volt a legközelebb a kolostorhoz, de valahogy azt is nehéz lett volna csak úgy megtalálni, a természeti erők szépen elrejtenek dolgokat. Ez Guru Rinpocse párjának, Jese Cögyálnak volt a barlangja, aminek a hangulata nem is annyira távoli misztikus volt, hanem inkább otthonos. Olyan, berúgok tiniként és másnap hazatántorogva megeszem anya húslevesét és végre befekszem az ágyba és kipihenve máris jobban érzem magam érzés. Nagyon jó volt ott is meditálni vagy csak simán időt tölteni. Talán azért nem jutott eszembe korábban, mert annyira természetes és otthonos érzés, de nélkülözhetetlen ahhoz, hogy teljes legyen a kép. Mély sem volt annyira, teljesen besütött a fény, és éppen kellemesen elfért ülve két vagy maximum három ember benne. Mivel már alkoholt sem iszom és húst sem eszem, már csak ezért is visszajövök, hogy a másnaposságból való szerethető, de roppant idegesítő lábadozást valamivel pótoljam.

Végezetül egy kis SPOILER,

Tulsuk Lingpa megtalálta a rejtett földet, de nem lépett be, hanem visszafordult az emberekét, akiket oda akart hozni, de mikor együtt feljutottak a bejárathoz a nagy viharban elvesztették egymást, és már csak a holttestét találták meg a hóban. Bemehetett volna a földi paradicsomban, aminek a megtalálásához hosszú évek vezették el, de minél több embert akart bevinni, ami végül a halálát okozta. Ez a rejtett föld a hívők szerint Guru Rinpocse ajándéka azoknak az embereknek, akiknek a kínai megszállás miatt nincs hazája. Ez pedig Tulsuk Lingpa életében pont aktuális volt.

 

Két nem saját kép forrása:
Tulsuk Lingpa – http://archive.nepalitimes.com/news.php?id=18796#.XDEQuVxKjIU
Guru Rinpocse – http://www.rigpawiki.org/index.php?title=Looks_Like_Me