Azért csak egy szöszenet, mert elég kevés olyan helyen jártam a világban, amit olyan nehéz lenne szavakba önteni mint Benáreszt, vagy hivatalos nevén Váránaszit. Még ha írnék is róla három könyvet, akkor sem lehetne úgy megragadni az élményt, mivel szavakon túli. Egyébként nem túlzás ezt egész indiáról elmondani.

Váránaszi a világ legrégebbi mai napig lakott városa. Ez eléggé érződik is mindenen, az utcákon, az embereken, a hangulaton, mindenen. Illetve pontosítok, a Gangesz part körüli városrész, mert egyébként elég nagy város, és az ezen kívül eső részek egészen felejthetőek, a legősibb cuccok a folyóparton vannak, minden ott van. A parttól egy-kétszáz méterig, a parton viszont szinte végig durván ősi hangulatot idéz az egész. Persze sok modern hotel meg kajálda, kávézó van és a város is tele van azokkal a fogyasztókkal, akik miatt ezek létrejönnek, de ezek az elemek így is tökre részei az hangulatnak. Szóval lehet valami vagy valaki modern, akkor is az igazodik a városhoz és nem fordítva. A város benyel bármit és vissza is repíti pár ezer évvel ezelőttre. Az én tapasztalatom szerint ez a helyzet a világ mocskosabb oldalával is, ami biztosan a város részét képezi történelmi idők óta. Van itt fekete mágia meg minden, mi egy útkereszteződést zsebkosz köznek kereszteltünk el. Biztos vannak páran, akik egyből az ún. aghori szektára asszociál, akiket összekevernek sajnos a “tradicionális drogosokkal”, az emberevőkkel és a feketemágusokkal, de ammenyire én bele mentem a témába, ennél sokkal árnyaltabb ez az aghori dolog. Elvileg a helyiek is rámondják a feketemágusokra, hogy aghori, amiben én a média és turizmus káros hatását látom, de biztos több rétű a dolog. Azért gondolom így, mert gyakran látnak valamit az emberek, érdeklődnek felőle, és annyira az elképzeléseiket keresik, hogy a helyi emberek kitapasztalják mire van kereslet, és a nem létező elképzeléseket a mesés kultúrákról valósággá teszik pénzért. Erre jöttek rá antropológusok is, akiknek a törzsi kultúrák gyakran azt mutatják, amit az olvasottak alapján várnak tőlük és ezért már egy jó száz évvel is megnehezedett a kultúrák mélyére hatolni. Lehet, hogy érdemesebb lett volna befele, vagy a saját kultúrát vájkálni. Mindenesetre ha valaki emberevő, alkoholista, gyilkos és füves aghorit akar látni, akkor megkapja, de az igazi aghora nem erről szól, ők jól el vannak bújva. Ennek inkább szentelek majd külön írást, addig idebiggyesztek egy könyvcímet, ami szuperül kifejti a témát, sajnos csak angolul érhető el, de ma már bárki letöltheti PDF formátumban és be kontrolcézheti a googe fordítóba, ami egyre jobban beszél külföldiül. Szóval a könyv: Robert E. Svoboda, Aghora: At the Left Hand of God

Szóval a dolog sötét oldalát kicsit máshogy értem, mint ez a túlromantizált kannibál gyilkos elképzelés, de ezek a sztorik is jó alapjai lehetnének sok filmnek és simán odaírhatnák, hogy valós történet alapján készült. Amit a következőkben  írok, arról biztos sokan máshogy vélekednek, ezért meg kell említenem, hogy mindez az én elképzelésem és tapasztalatom a dolgokról és nem tartom objektív alóságnak. Szóval van egy ilyen bekövesedett és betokosodott része a spirituális világnak és ez itt Váránasziban nagyon érezhető. Olyasmi nekem, mint amikor valaki arra hivatkozik droghasználatnál, hogy a sámánok is használtak szereket, vagy mikor a híres LSD “guru”, Timothy Leary összekeveri a tapasztalatait a Tibeti Halottas könyv által kifejtett halál utáni lét tapasztalataival. Úgy értem hangulatában ezt a sok eltorzított, eltompult spirituális materialsta elképzelés is része a városnak. Ezt tartom én rohadt veszélyesnek. Miért keverik ezeket a drog élményeket a spiritualitással? Mert a hallucinogén drog élmények nagyon hasonlítanak a valódi spirituális tapasztalatokra, de szerintem csak annak az eltorzított és lebutított utánzatai. Na ilyesmi van a levegőben, de ez csak a “sötét” oldala a sztorinak. Nem csak az amúgy itt elég durván jelenlévő dorgturizmus miatt, hanem az ősinek vélt, de kiüresedett vallási rituálék miatt is. Ezzel egyáltalán nem azt mondom, hogy ennek a városnak ilyen a szellemisége, hanem inkább azt, hogy egész Váránaszi réteges, mint a hagyma, a torta és az ogrék. A legfelszinesebb része ennek, hogy vannak szép ruhák, király helyek, lehet fotózni meg halottakat nézni stb. Ez egy réteg. Ezt én magam is rohadtul élvezem egyébként. Ennél egyel mélyebb réteg a spiritualitásnak az a része, amiről fentebb beszélek. És ez alatt bújik meg még számtalan réteg, amiben elég nehéz eligazódni, általában a többség itt megáll, pl. nekem is erről sikeeül leginkább kiböfögni valamit. A legmélyebbre talán csak a pár ezer éve visszamenőleg, generációkon keresztül itt élő hindu családok tudnak eljutni, már ha a kasztjuk megengedi, hogy mélyebbre hatoljanak és nem nyomta el őket a rendszer arra a szintre, hogy te a szarkapargató fia/lánya vagy, ne gondolkozz. Mert ez azért eléggé megtörténik sajnos.

Pont annyira kaotikus az egész szellemileg, mint amennyire kaotikusak a régi, szűk kis utcácskák. Ezeken sétálva gyakran elállja az ember útját egy tehén vagy bika, és mikor vakarom a fejem, hogy hogyan juthatok át rajta, simán szemből elrobog mellette egy motor, rajta apa, anya, gyerekek, nagyi, másik tehén, minden. Nem értem hogy, de megtörténik. Hamar megtanultam, hogy nem kell gondolkozni azon, hogyan csinálok meg egy olyan egyszerűnek vagy túl bonyolultnak tűnő dolgot, mint megkerülni egy sok mázsás állatot egy szűk utcán, hanem csinálni kell és valahogy megtörténik a csoda.

Én úgy akartam mér régóta áttörni ezeket a rétegeket, hogy megfürdök a gangeszban. Először 2009-ben jártam itt és akkor ezt is, meg rengeteg mindent kihagytam, amit ez a város nyújthatott volna, ezért idén 2018-ban legalább ezt bepótoltam. Erről biztos sokaknak megvan a véleménye, de hát élek és írom e sorokat.

A két indiai zarándokkal a szállásunkon találkoztam, amiről a következő bejegyzésben írok. Én magam pedig a fekete törülközős vagyok. Nehéz eldönteni, hogy vallási disszociáció (értem ezt arra, mikor valaki trauma miatt vallásba menekül és csak látszólag oldja fel a traumát ezzel) miatt, vagy placebó miatt, vagy a folyó szent mivolta miatt (bevallom én ezt gondolom) éreztem valami nagyon durván spirituálisat. Erre sosem fogom megkapni a választ, de az élmény tényleg olyan volt, mint amiror az ember meditál húsz percet, kellemesen kiegyensúlyozottnak érzi magát, éppen minden klappol az életében, tehát pár óráig eszébe sem jutnak próblémák, számlák, részegen elfeledett, de újra emlegetett kínos jelenetek, és ezután megiszik a legjobb barátjával jó kávét és különlegeset beszélget és sorolhatnám. Szóval valahogy engem ez a fürdőzés boldoggá tett, kicsit ilyen extázis volt. Eléggé extázis volt. A legérdekesebb az volt, ahogy egymásra néztünk az indiaiakkal és ők ugyan ebben a transzban bológattak, hogy: ugye milyen király volt? Nem tudom, lehet hogy az emlegetett Timothy Leary szennyezi valamivel a gangeszt.

Lehet, hogy kicsit nárcisztikus gondolat, de azt hiszem ez a fürdős tapasztalat a legfelszínesebb rétege lehet az itt lévő eredeti és jól bujkáló szentségnek. Az egész amit írás közben most fejtegetek, arról szól az egyén szintjén, hogy rengeteg hamis réteget építünk a személyiségünkre, vagy giccsesen szólva a valódi énre, ami így magában nem nagy újdonság, de a fontos része, hogy a vallási és szentnek hitt személyiségünk is szépen szennyként ráépül a valódi önmagunkra és pontosan visszájára fordul az, amiért elvileg tök spirituálisak akartunk lenni. A valóságban csak kellett valami identitás és egy csomó társaságban klassznak hatnak az erre épített személyiség jegyek. Lehet ezzel pénzt keresni, csajozni stb. Olyan mint egy menő állás, csak ügyvéd vagy orvosként legalább csinál is valamit az ember, de a gőg és önteltség szempontjából hasonló lehet (nem az orvosokat és ügyvedek akarom lehordani, de volt szerencsém pár seggfejhez). Aztán ne feledjük, hogy ez itt nem csak hindu szent hely, meg Sivás város, meg a hozzá tatozó halottkultuszos, hanem buddhista is.

Egy régóta Indiát és Nepált járó magyar barátom sokat segített az utazásban és beszélgettünk az indiai szent helyekről. Ő említette, hogy a Váránaszihoz tartozó Szarnat nem csak hogy helyet adott Buddha első tanításának, hanem Váránasziban virágzott sok éven keresztül a buddhizmus, az első néhány buddhista pátriárka itt tevékenykedett. Ezt a helyiek sem nagyon tudják, a buddhizmus indiából való eltünése óta eléggé elfelejtették a saját buddhista múltukat. Rég beleolvadt az egész vallásuk egy felejthető mellékhajtásaként a hinduizmusba. Egyébként az egyik, ha nem az első legszentebb város Váránaszi a hinduk számára, ide járnak meghalni sokan. Konkrétan olyan emberek, akik öregként érzik a halált idejönnek leélni az utolsókat. Erre kialakított helyek vannak. A halottak égetésének meg (sajnos) elég nagy turizmusa van, szóval ezt bárki meg is tekintheti, bár gondolj bele, te mennyire örülnél, ha a hozzádtartozó temetési szertartást turisták között kéne végezned. Talán a pénzért, talán másért, az itteniek tűrik. Én a fő égető helyre ezért nem mentem, de véletlenül belebotlottam kissebb szertartásba, de továbbmentem, nem akartam zavarni. Egyébként túl van misztifikálva a jelenség, annyi, hogy elég egy test a tűzben, ami azért elég természetes dolog. Bár pont egy nappal a vízbe merülésem után találkoztunk egy felpüffedt vizihullával, az viszont érdekes reakciókat váltott ki belőlünk. Én visszamentem tizenhat évesbe, és lelkesen beszéltem erről az izgalmas jelenségről, a barátnőm pedig mérgelődött, hogy miért hajgálnak egész hullákat a vízbe. Egyik reakció sem természetes, de hát ritkán lát ilyet a magyar ember. Egyébként ennek a jelenségnek az egyik oka, hogy nem midenkit kell megtisztítani a tűzzel, vagy más okok miatt nem kell elégetni, és azókra súlyt kötnek és a vízbe dobják. A másik pedig, akinek nincs pénze az égetésre, de itt akar elbúcsúzni a szeretteitől, az ugyanígy a vízbe dobja apát vagy anyát. Mivel a folyó, ahogy már említettem eléggé durván szent.

Nem ez az egyetlen bejegyzés Váránasziról, de végkövetkeztetésként leírok egy pár régi south park részek utolsó mondataira hajazó sort ehhez a szösszenethez: A legszentebb cuccoknál mindig erős réteg fedi a titkot. Váránasziban konkrétan egy gomolygó fekete halálpara füst próbálja védeni az ősi igazságot, nehogy aztán belebolonduljon aki előtt megmutatkozik a fény. Legalább is engem álmomban egy elég mély félelmi stádiumba kergetett egy ilyen setít entitás, de arra gondoltam, hátha csak Siva próbára tesz, hogy félek e a bunkó oldalától. Féltem…