Éppen a barátnőmmel töltöm az időmet egy hosszú utazásban, zarándoklatban. Éppen az utazásunk harmadik-negyedik hónapjában tartunk, ezért mi másról is szólhatna blogom első bejegyzése, mint az eddigi tapasztalatok általam való feldolgozásáról.

Az első hónapot Bodhgáján töltöttük egy, már ismerős tibeti kolostor vendégházában. Egyedüli „nyugati” utazók voltunk itt, mivel az Istennek hála, szeptemberben nincs szezon, semmi híres ünnep, semmi tömeg. Leszámítva az utolsó hetet, mikor hindu zarándokok ezrei jöttek Dél-Indiából egy számomra ismeretlen púdzsa (szertartás) lebonyolítására. A semmiből jelentek meg, és nem lehetett elférni tőlük. Egy helyi hindu ismerőstől tudtam meg, hogy a halottaikról emlékeznek meg. Ezek az ember a legvallásosabb, legtisztábban élő hinduk voltak. Úgy képzeljétek el a szerelésüket, mint a magyarországon is jelenlévő krisnásokét. Pontosabban fogalmazva vaisnavák, de ez lényegtelen, mindenki krisnásként utal rájuk. Tudni illik, a hinduizmus csupán annyira nevezhető egységes vallásnak, mint az ábrahámi vallások, vagyis a júdaizmus, kereszténység és iszlám hármassága. Sőt, talán nagyobb eltéréseket találunk, ha boncolgatjuk a hinduizmus rétegeit. Na és még azon belül is tovább hasogathatjuk azt a bizonyos szőrt. Szóval vaisnavák.

Inkább megragadom ezeknek a Dél-Indiából érkező zarándokoknak az általam bájosnak keresztelt viselkedését. Ez a viselkedés teljesen megegyezik egyébként, a Bodhgáján szintén sok Sri-Lankai buddhista zarándokok ártatlan viselkedésével. Megszokván az otthoni nyugalmat, nehezen birkóznak meg a kis, leginkább tattooin-ra hasonlító Bodhgájai árus bódékkal tarkított, poros utcákon lévő, totálisan kontrollálatlan sürgés-forgással. Minden riksa és hattagú családot szállító motor kénytelenül kerülgeti az út közepén lamentáló teheneket. A zarándokok csoportokba verődve, gondolom falvanként felosztva követik a hindu papot vagy buddhista szerzetest, akik már ismerik a dörgést. Egymás ruhájába kapaszkodva vágják keresztül magukat az akadályokon, rémült, de teljes hódolatot és tiszteletet kifejező arcukkal és a cél érdekében simán odébb lökdösnek téged, engem, utat fúrva maguknak  addig, ahol a csoport vége tart. A pap/szerzetes közben a kezében egy zászlót feltartva ordibálja az utasításokat. Nem megy annyira a hindi, de ilyeneket képzelek bele: „ez előtt a kő előtt kell meghajolni!” meg „ide kell rakni a virágfelajánlást!”, vagy „itt leülünk és mindenki vegye elő a szertartás kellékeit”. Ezután elállva minden utat (ez a hindukra inkább jellemző, mert buddhista gyakorlat a szent helyek óramutatásával megegyező irányba való megkerülése, amire mindig ki is alakítanak a helyeknél utakat körbe. Ezeket állják, pontosabban ülik el a hindi útonáll…ülők) előveszik a kis előkészített kellékeket, rizst, édességet, virágot, ilyen növényt, olyan növényt stb. és a pap hangosan elkezdi ordibálni a mantráit, amit figyelmesen követve próbálnak utána mondani. Este újra egymásba kapaszkodnak, mint a kismajom az anyukájába és a pap vezetésével elvonulnak a távoli semmibe. Másnapra megsokszorozódnak.

Emellett egyébként folyamatosan jelen vannak a buddhizmus minden irányzatának képviselői. Mi tibeti kolostorba laktunk, mellettünk japán kolostor, szembe szikkimi és bhutáni, odébb thai, kínai, még tibeti, még thai, taiwani, burmai, mongol, meg minden, ahol csak buddhizmus van. Kivéve Dobogókő. Az egész hely központja egy hatalmas, nagyon gyönyörű, és rohadtul ősi hangulatot sugárzó sztúpa, vagyis buddhista szent építmény található, ahol mindenki végzi a dolgát, meditál, leborulásokat csinál, körbe mászkálja stb. Elég nagy kert van hozzá, vannak mókusok, és még kaját meg teát is felszolgálnak, ha türelmesen, egy helyben sokat elvan a jámbor zarándok. És miért van itt ez az egész? Hát itt világosodott meg Buddha. Ott a fa, ami alatt ezt megtette. Pontosabban a fának egy csemetéjét Sri-Lankára vitték valamikor és annak a csemetéjét visszahozták, ugyanis a muszlimok Indiába való érkezésével, a tizedik századtól a buddhizmus jórészt elhagyta Indiát, hogy más keleti országokban virágozzék tovább, a hátrahagyott szent helyeik pedig hanyatlásnak indultak. Sok mára már hinduvá vált templomot tartanak eredetileg buddhistának, amin megy a vita, lévén emberek vannak itt is. Meg tehenek és majmok. Ilyen például a híres Dzsagannáth templom Puri városában. Ezeket a szent helyeket azóta újra felfedezték és renoválták a szent földre visszaérkező buddhisták. Hol thaiok, hol tibetiek vagy egyéb visszaérkező, vagy akár menekült buddhista csoportok. A szent iratok nagy része is az eredeti szanszkritról fordított kínai és tibeti kánonon keresztül kereshetők vissza, kivéve a dél-kelet ázsiai buddhisták páli nyelvű kánonja, amit sikerült megőrizniük az állítólagos eredeti formájukba. Ha valaki nagyon tudományoskodó, utána járhat, hogy egyesek szerint vannak csak kínai nyelven meglévő szövegek, aminek szanszkrit eredetije régebbi a páli kánonnál, pedig a dél-keleti théraváda buddhisták jórészt magukat tartják eredetinek. Ők amolyan buddhista ortodoxok. Nekik vannak nagyon jópofa tetkóik, sak-yant néven érdemes rágúglizni.

Ami a szállásunkat illeti, minden odautazónak ajánlom, egyszerüen Karma Temple a neve, de én Karma Mandirt szoktam mondani a riksásnak, hogy lássa, legalább a templom szót tudom hindiül. Sőt a tibetieknek Karma Gompát mondok, és akkor totális a bevágódás. Viszont, ha valaki tervezné az idejövetelt, mindenképp tisztázza, hogy nem a Karmapa Temple az, mert van olyan is nem messze. Persze az is biztosan nagyon jó, én nem ismerem. Ha valaki oda akar menni ahol voltam, akkor ötször mondja el, hogy KarMA Mandir, Temple, Gompa vagy Church. Na jó, a legutolsót ne. Ráadásul épül egy új vendégházuk is, nagyon király lesz és mióta legutóbb voltam, már a wifi is gyakori, ami egészen sokáig működik, mert áramelmaradás esetén beizzítják a generátort. Legalább is én minden áramkimaradás után lépteket, beszédet majd motordörmögést hallottam, mire visszatért a fény és a szent kapcsolat a szobámba. Ezért gondolom, hogy van valami pótgenerátor.

A higéniára egyébként Bodhgáján érdemes fokozottan figyelni, az ilyen szent helyeken ott a jó kis ellenerő is, aztán egész komoly betegségeket össze lehet szedni, had tisztuljon az a mocskos karmánk. Viccesen fejezem ki magam, de tényleg valami karmikus tisztulásnak vélem, viszont ennek ellenére jó odafigyelni. Háromszor jártam ott és mindig elkapok valami gorombaságot. A legdurvább a nem tudom honnan jövő tüdőgyulladás elég magas lázzal keverve. Persze a kolostorban nagyon jófejek és segítenek úgyis, de ha valaki nem hetekre vagy hónapokra megy, akkor el tud venni pár napot az utazásból, ami kellemetlen lehet.

A fosástól senki ne féljen, mert az előbb-utóbb garantált. Mondjuk nekem a kapszaicin (ettől csíp a paprika) függőségem még rátesz egy lapáttal. Ne feledjétek végül, hogy buddhista szempontból hiper-szuper jó karmát össze lehet szedni a zarándoklással, és ez a hely az egyik alap buddhista cucc. Aki  megteheti, ne habozzon ide jönni! A képek közül azért nincs a híres sztúpáról, mert ott pár éve nem lehet fotózni egy robbantás miatt.